E ​tanulmánykötet az 1956-os fegyveres felkelés VII. kerületi (erzsébetvárosi) eseményeit tárgyalja. E túlnyomórészt nehéz, hányatott sorsú fiatalokból és többszörös elítéltekből rekrutálódott csoportok a fegyveres összecsapások első hulláma után alakultak, hogy részt vegyenek a sztálini rendszer lebontásában. A novemberi harcokból viszont alaposan kivették a részüket, a belvárosi körzetben ők folytatták legtovább az ellenállást az óriási szovjet túlerővel szemben.

A legnagyobb VII. kerületi és a harmadik legnépesebb budapesti csoport a Baross téri volt, amelyet Nickelsburg László űszerész kemény kézzel irányított. Az első napokban „Baross Köztársaságként” tartották a függetlenségüket, majd betagozódtak az egységes Nemzetőrségbe.A legnagyobb számban ez a csoport vette ostrom alá a Köztársaság téri pártházat, és részük volt az azt követő leszámolásokban is. November 4-én este, miután a szovjetek szétlőtték bázisukat, szétszóródva folytatták még öt napig a harcot. Közülük sokan a Péterfy Sándor utcai Kórházban a még hetekig tartó politikai ellenállást választották. Számos erzsébetvárosi felkelő hagyta el az országot. E kerület fegyveres forradalmáraira sújtott le leginkább a retorzió, a vérbírák 37 halálos ítéletet hoztak. A halálra ítéltek közül senki sem kapott kegyelmet.