Bármily meglepő, Karl Rahner csak egészen ritkán jelentetett meg rendszeres értekezést a katolikus dogmatika egy-egy kérdéséről. E csekély számú írása közé tartozik a szentháromságtan összefoglalására vállalkozó tanulmánya, amely azért is számít kivételesnek az elmúlt fél évszázad teológiatörténetén belül, mert felekezettől függetlenül minden jelentős teológus állást foglalt az értekezésben kifejtett alapvető tételekkel kapcsolatban. Rahner szerint a középkortól fogva a szentháromságtan nem alkotja középponti rendezőelvét a keresztény gondolkodásnak és a keresztény életformának, s ezért a teológiának egészen radikális erőfeszítéseket kell tennie e visszás állapot megszüntetése érdekében. Nézete szerint további nehézséget jelent, hogy a szentháromságtani dogma megfogalmazása idején a személy kifejezés egészen mást jelentett, mint az újkorban, és az ebből következő félreértések teljesen elhomályosítják a szentháromságtan valódi értelmét. Nagyrészt Rahner provokatív megállapításainak köszönhetően az ezredforduló környékén szentháromságtani fordulat zajlott le a keresztény gondolkodásban. A kötet ennek a folyamatnak a főbb színtereit és alakjait mutatja be.