Dupcsik Csaba munkája a magyar szociológiai gondolkodás történelmi áttekintését próbálja nyújtani a reformkortól az 1990. évi rendszerváltásig.
A tankönyvként is használható mű fontos tanulsága, hogy a modern kori magyar társadalom megismerése sosem volt pusztán (társadalom)tudományos kérdés. Gyakran még a legszakszerűbb,
legmélyebbre hatoló művek sem tudták elkerülni a magyar szociológiai gondolkodás végzetét, tehát hogy a mindenkori hatalom kihívásként, esetenként „politikai támadásként” értelmezze azokat.
A másik, korszakokon átnyúló kihívást az intézményes háttér hiánya jelentette a magyar szociológiai gondolkodás számára.
A kötetben döntő többségében szépírók, nyelvészek, néprajzkutatók, gyakorló vagy elvetélt pályát befutó politikusok, vagy csak egyszerűen gondolkodó értelmiségiek műveiről lesz szó, a
korszak végén felbukkanó hivatásos szociológusok egy jelentős része pedig az egyetem után, autodidakta módon szerzett kellő szakmai tudást. Nem csoda, hogy a mai professzionális szociológia
mércéjével a kötetben elemzett művek jelentős része ma már könnyűnek találtatna.
Mégis, született néhány magyar alapmű is, arról nem is beszélve, hogy a gyenge vagy éppen kifejezetten rossz művek is tanulságos, érdekes, néha szinte már szórakoztató források lehetnek
saját koruk társadalmáról és/vagy gondolkodásáról.