Phenjan városához egy több mint 400 évvel ezelőtti legenda kötődik. A történet az 1592-ben kitört Imdzsin háború idején játszódik, és központjában egy Kje Vol Hjang nevű kiszeng – a gésák koreai megfelelője – áll. A legenda szerint, amikor a betörő japán csapatok megszállták Phenjan városát, a fiatal lány az elfoglalt területen maradt, és a koreai ellenállás központi szereplője lett. A legendának számos változata van: az észak-koreai feldolgozások koreai Mata Hariként, vagy Zoja Koszmogyemjanszkajaként tesznek említést a kiszengről, míg a dél-koreai feldolgozások az egymásnak ellentmondó elvárások között vergődő és meghasonló nőként mutatják be. A történet végkimenetele azonban minden esetben az, hogy Kje Vol Hjang segítségével egy Kim Üng Szo nevű koreai tábornok – aki egy valós történelmi személy volt – bejutott a megszállt városba, ahol közösen sikerült merényletet elkövetniük a gyűlölt japán helytartó ellen.

A mű szerzője Korea-kutató, korábban Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövete volt a Koreai Köztársaságban és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja, illetve a Koreai Tanszékének vezetője.

„A japán parancsnok úgy vélte, hogy a koreai lány testét erőszakkal meg lehet szerezni ugyan, de a lelkét egy hatalmas hadsereggel sem.”

„Vol Hjang a földön feküdt, haja össze volt kócolva, hanbok ruhájának csogori nevű felsőrésze szét volt tépve, szoknyája pedig csupa vér volt. Nem lehet ugyanakkor tudni, hogy a vér kitől származik – fogalmaz a regény –, mivel Vol Hjang az éjszaka során orrba verte az őt megbecstelenítő támadót.  Az utóbbi egy szimbólumnak tekinthető: Korea és a koreaiak számára bekövetkezett a legrosszabb: az ország az ellenség megszállása alá került.  Az ellenállást azonban továbbra is folytatják.”

„Úgy gondolta, hogy mivel egyszer már bemocskolódott, a továbbiakban mindegy, hogy még hányszor fog bemocskolódni. Megmosakodott, tiszta ruhát vett fel, majd magához vett egy pinyo nevű hegyes hajtűt. Az utóbbira fegyverként is lehet tekinteni.”