Hasonló termékek
Artúr király halála
Az Artúr király halálával a Vulgáta-ciklus tragikus zárlatához érkezik. A regény A Szent Grál felkutatásának utórezgéseinél veszi fel a történet fonalát, miközben a király erőfeszítéseket teszi az igen megfogyatkozott kerekasztal újjáélesztésére.
Perceval avagy a Szent Grál története
A történet Perceval útját követi otthonából Walesig, elbeszéli a lovagtársai körében véghez vitt kalandjait egészen addig, míg a csúcsponton találkozik a Halász Királlyal. Perceval, akit egyszerűen lebénít a Szent Grállal való első találkozás, elszalasztja a lehetőséget a haldokló király megmentésére.
Nemiség és elfojtás a vad társadalomban
1927-ben jelent meg Malinowski – magyarul most először hozzáférhetővé váló – Nemiség és elfojtás a vad társadalomban című könyve, amelyben korábbi tanulmányát további két résszel kibővítve, tételesen is cáfolta Freudnak az „őshordáról” kifejtett nézeteit.
Masztorava
Erza és moksa népköltészeti anyag feldolgozásával írta Alekszandr Markovics
A Masztorava szervezet ma már nem létezik, követelései, célkitűzései megvalósulatlan ábrándok maradtak éppúgy, mint a korábbi Mordvin Kulturális Felvilágosító Társaságé is 1917-ben. De most már él a Masztorava eposz, az erzák és moksák népi eposza, népköltészetük művészi enciklopédiája, és ezzel a magyar kiadással nemcsak új köntösben jelenik meg, hanem remélhetőleg új életre is kel egy valamivel tágabb térségben. Olvassák élvezettel és gondoljanak hőseinek ma élő utódjaira is!
Köd
A Köd szerelmi története, a vágyakozás, álmodozás, megcsalás és megcsalatás története éppen úgy tartogat meglepetéseket, mint a regény szerkezete a Don Quijotéra jellemző betétnovellákkal, a számos elő- és utószóval, amelyből egyet - igencsak szokatlanul - a regény egyik szereplője írt, vagy az a fejezet, amelyben a főhős, az író képzelt alakja, találkozik és vitatkozik életről és halálról az őt megalkotó szerzővel.
Hajtsad ekédet a holtak csontjain át
„Olga Tokarczuk 2019-ben, mikor ténylegesen is átvehette az előző évre visszamenőlegesen neki ítélt Nobel-díjat, az érzékenység, az empátia, s a természet tiszteletének fontosságát hangsúlyozta;
s pontosan ezekre az értékekre találunk rá
a Hajtsad ekédet a holtak csontjain át című kötetében is.”
(Erdődi-Juhász Ágnes, litera.hu)
A fekete bárány és más mesék
A latin-amerikai irodalom kiválósága, Augusto Monterroso (1921–2003) a kispróza nagymestere: fabulák, elbeszélések, prózaversek, esszék, tárcák és karcolatok ünnepelt szerzője. Tucatnyi kötete közül A fekete Bárány és más mesék (1969) talán a legnépszerűbb. Monterroso életében tizennyolcszor jelent meg, és több mint négymillió példányban kelt el. Angol, német, finn, francia, görög, olasz és japán fordítása után most magyarul is olvasható.
A bantu nyelvek
A kötet az első magyar összefoglalás a bantu nyelvekről, de tárgyalja a többi afrikai nyelvcsalád és nyelvcsoport témakörét is. A bantu nyelvcsaládhoz tartozó, 600 különböző nyelvet 170 millióan beszélik az Egyenlítőtől délre fekvő területeken. Ezek közül csak 150 létezik írott formában is. A bantu nyelvek többsége a 19. század első harmadától kezdődően jelent meg, közülük megközelítőleg hatvan nyelvről még e században születtek alaposabb leírások német, angol, francia és más utazók, hittérítők, gyarmati tisztviselők, valamint képzett nyelvészeti, néprajzi szakemberek tollából.
Leírás
A Szent Grál felkutatása spirituális dimenzióval egészíti ki Artúr király lovagjainak Vulgáta-ciklusban elmesélt kalandjait. Lancelot helyét Galahad veszi át a regény központi alakjaként, bár oly sűrűn tűnik föl, majd tűnik el ismét, hogy a lovagok többsége már nem is annyi a Szent Grálnak, mint inkább magának Galahadnak a felkutatásával van elfoglalva. A Grál központi gondolatát mindazonáltal sohasem tudta magáévá tenni az egyház, ezért a Felkutatás világi románc maradt, amelyet azonban egy belső, spirituális utazás allegóriájaként is értelmezhetünk. Ezt nyilvánvalóvá teszik a szöveg át és átszövő álomfejtések és -értelmezések, amelyek minden egyes kaland spirituális értelmére rámutatnak. A kalandokban nagy szerepet játszanak a különböző mágikus és túlvilági mozzanatok, a történet pedig strukturáltabb, mint a Lancelot. A regény központi figurái a Grál felkutatására induló Galahad, Perceval és Bors.
A Lancelot-Grál, avagy a Vulgáta-ciklus néven ismert regényfolyam Artúr király és a Kerekasztal történetének legteljesebb összefoglalása. Az artúri világ történetét a keresztre feszítéstől, azaz a Grál eredetétől egészen a Kerekasztal elpusztításáig és Lancelot haláláig követi végig. A ciklus öt regényből áll, melyek közül a leghosszabb a Lancelot, mely a Kerekasztal lovagjainak történetét mondja el, melyet A Szent Grál felkutatása és Artúr király halála követ ez a három könyv 1210 körül íródott. A ciklus elso két könyve (A Szent Grál története és Merlin regénye) később született, nagyjából a 1230 körül.
Paraméterek
Megjelenés | 2017 |
Terjedelem | 268 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9786155436147 |
Fordította | Jeney Zoltán |