Hasonló termékek
Fogva tartott gondolatok
A könyv, amit az olvasó most a kezében tart, egy missziós munka terméke, melynek célja, hogy társadalmunkat megismertessük a fogva tartottak gondolataival, ezeken keresztül pedig a börtönártalmakkal, és így megpróbáljuk egy kicsit áttörni az úgynevezett civileket és az elítélteket elválasztó falat. Az általunk feldolgozott anyagokat a fogva tartottaktól személyesen gyűjtöttük a spontán szövegíratás módszerével. Ezeket a fogalmazásokat felhasználva szociálpszichológiai és nyelvészeti szempontból vizsgáljuk a börtönártalmakat.
Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe
A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.
Emigráció és identitás
56-os menekültek Svájcban
Az 56-os forradalom leverése után kb. 200000 magyar hagyta el az országot. Svájc 13000-nek nyújtott menedéket. A munka elsőrangú kérdése: a kiválasztott tanúk beszámolója nyomán az elmúlt korszak emléknyomait felfedezi. Milyen sajátos módon reagáltak új élethelyzetükre a menekültek? A munka magját a velük folytatott beszélgetések képezik.
A jelenkor kritikája
„…a közönségesség azzal végződik, hogy – mint ahogy a Dalai Láma ürülékét tisztelik – a söpredék első jöttmentjét imádják, vagy saját magukat látják benne imádattal; olyan viszonyulás ez, amely a demokráciában megfelel annak, mintha a monarchiában a császári koronát aukcióra bocsátanák.” Ezeket a sorokat Kierkegaardtól A jelenkor kritikája című műben olvashatjuk.
Önpusztító nemzeti habitus
Magyarország az öngyilkosságok gyakoriságát tekintve legalább másfél évtizede világelső, vagy ahhoz közeli pozíciót foglal el. Kevésbé ismert, hogy ha nem is ilyen egyértelműen ez nemcsak az öngyilkosságokra, hanem mindenféle önpusztítással kapcsolatba hozható jelenségre is igaz.
A Kisebbségi területi autonómia elmélete és gyakorlata.
Leírás
A modern világban a tudást gyakran az iskolázottság fogalmával azonosítják, és a megszerzett végbizonyítványok, végzettségek, diplomák, ritkábban az elvégzett iskolai osztályok számával mérik. Az iskolai végzettség, a szakképzettség az általános társadalmi státusz mellett a munkaerő-piaci esélyeket és pozíciókat is meghatározza. A képzettség azonban sok esetben nem egyenes ívű tanulói pálya eredménye, több töréspont, kisebb-nagyobb szünet iktatódik be e karrierbe. Az elmulasztott lehetőségek pótlására a felnőttképzésnek számos formája alakult ki, melyek lehetőséget biztosítanak a munkaerő-piaci és társadalmi integrációhoz szükséges tőkeformák megszerzésére.
A felnőttképzési formákba való bekapcsolódásnak különös jelentősége van az alacsony iskolai végzettségű, peremre sodródott fiatalok, felnőttek esetében. Az alacsony iskolázottság megértéséhez és a felnőttképzéssel kapcsolatos motiváltság elemzéséhez mind az egyéni, mind a társadalmi meghatározottságokat figyelembe kell venni. Olykor a felnőttképzésben való részvétel túl költséges, és túl kicsi haszonnal járó befektetésnek tűnik, másrészt az egyes programok választását nagyban befolyásolhatják divatok, az így megszerezhető tudáshoz és szakmákhoz tapadó pozitív vagy negatív értékek, létező vagy feltételezett előnyök.
A felnőttképzésben résztvevők tehát igen különböző motivációval kapcsolódnak be, s a választott képzési formák sem egységesen valószínűsítik a sikert, a magasabb társadalmi státusz elérését. Gyakran merül fel kritikaként, hogy egyes felnőttképzési programok minimális mértékben járulnak hozzá a munkaerő-piaci/társadalmi integrációhoz, fölösleges költség-, idő- és energia-befektetést jelentenek. De mi dönti el, hogy mitől lesz egy felnőttképzési forma sikeres, vagy marad csupán parkolópálya? Megfoghatók-e, mérhetők-e azok a kritériumok, amelyek a sikert valószínűsítik? Az univerzális felnőttképzés vagy a speciális szaktudást nyújtó tanfolyam garantálja-e inkább a sikeres elhelyezkedést? A kötet szerzője az érettségivel nem rendelkezők körében vizsgálja a felnőttképzés sajátosságait és munkaerő-piaci hatékonyságát.
Paraméterek
Megjelenés | 2015 |
Terjedelem | 189 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789632369853 |
Sorozat | Szocio-téka sorozat |