Hasonló termékek
A népi vallásosság és kegyesség a XVIII. és XIX. században
Szigeti Jenő évtizedek óta írja a kisegyházak történetével, vallási néprajzzal, irodalomtörténettel kapcsolatos könyveit és tanulmányait, kezdetben e műfajok egyik úttörőjeként, ma már sokat idézett és forgatott munkák iskolateremtő szerzőjeként.
Quoniam tecum est fons vitae in lumine tuo videbimus lumen
A Szentlélek anyai arca
A trinitológia alapjaihoz kötődő koncepció a magyar székelyföldi Boldogasszony-kultuszt, a néphagyományban is átörökített elemeit (Babba-Mária) a mezopotámiai kultusszal "villantja" össze.
Az erkölcsi nevelés új perspektívái
"A különböző nézőpontú pedagógiai-szakmai viták erőterében igen fontosnak és szükségesnek tartom azt, hogy a társadalom jövőjét is formáló erkölcsi nevelés kérdéseiben az Olvasót egy szerteágazó és izgalmas szellemi kalandra hívjam."
Dr. Pálvölgyi Ferenc
Az emberáldozattól az istennév kimondhatatlanságáig
Az Ószövetség gondolatvilágának kétféle megközelítése, a vallástörténeti és a teológiai, igen közel áll egymáshoz, mégsem azonos. A vallástörténeti a vallási gondolatok kialakulását, azok hátterét és a gyakorlatban való megjelenését, a vallásgyakorlatot vizsgálja, míg a teológiai magukra a gondolatokra, azok tartalmára és összefüggésrendszerére koncentrál.
Kapcsolatban – Istennel és emberrel. Pszichológiai és bölcsészeti tanulmányok
A személyközi kapcsolatok építő és károsító hatásainak vizsgálata napjainkban általánosan elismert, népszerű kutatási téma. Tudományos elméletek sora érinti, tárja fel és rendszerezi e terület újabbnál újabb kihívásait, melyek a 21. században is igen sokrétűek, hiszen a kapcsolati terek a globalizációval a végtelenbe nyúlnak, s nemcsak a hétköznapi kontextus színezi át és alakítja emberi viszonyainkat, hanem a virtuális valóság és annak sokszor korlátok nélküli információáradata is. Hogyan viszonyulunk tudományos megközelítésben az interperszonális viszonyok gazdag területéhez? Kötetünk pszichológiai, bölcsészeti, teológiai és társadalomtudományi területen, négy tematikai egységbe rendezve, több nézőpontból enged betekintést e jelenség spektrumába: a kapcsolatok egészségét, fejlesztő erejét, árnyoldalait bemutatva és rámutatva az Isten iránti, sajátos spirituális kapcsolat vonatkozásaira is.
Pasztorálteológia
A lelkészi hivatás nagyban különbözik más hivatásoktól - a lelkésznek hivatásos hívőként az élete a hivatása, a többiek elé éli és tanítja is, hogy mit jelent Krisztust követni a világban.
Leírás
A szcientológia a világ egyik legaktívabb és legtöbb vitát kiváltó szervezete a spiritualitások piacán. Tanaival és szolgáltatásaival boldogságot, kiegyensúlyozottságot és hatékonyságot kínál követőinek. Célja az egész bolygó clearré, tisztává alakítása. Kritikusai vallási köntösbe bújtatott üzleti vállalkozásnak tartják, amely öncélú befolyást kíván szerezni a legmagasabb gazdasági és politikai körökben.
A kötetből a szcientológia magyarországi jelenlétéről készült első, átfogó vizsgálat eredményeit ismerheti meg az olvasó. A szervezet tagsága körében végzett kérdőíves vizsgálat, a legtekintélyesebb képviselőivel készített interjúk, az elmúlt tíz esztendő rájuk vonatkozó sajtójának bemutatása és elemzése együttesen egyedülálló tárgyszerû és kritikus leírás.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Máté-Tóth András, Nagy Gábor Dániel |
Megjelenés | 2011 |
Terjedelem | 290 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789632364148 |