Andrásfalvy Bertalan válogatott társadalomnéprajzi tanulmányai

A kötet társadalomnéprajzi és történeti néprajzi munkáiból nyújt válogatást. Andrásfalvy Bertalan írásai elsősorban Észak-Baranyáról, Nyugat-Tolnáról és a Buda-vidékről szólnak, ahol magyarok, németek, cigányok, szerbek élnek együtt évszázadok óta. A szerző minden korábbi szakmunkánál alaposabban és érzékletesebben írja le gazdálkodásuk történetét, életmódjuk XVIII-XIX. századi átalakulását.

Kezdő halódóknak

Döntő érvünk a frissen kaszált fű illata, meg a hársfáké. A madarak éneke. Nem történhet meg, hogy ezek nélkül kelljen élni. Nem szabad megtörténnie. Azonban ott tartunk, hogy ezt már sokan nem értik, még többen félreértik. Pedig én nem a természet védelméről beszélek, hanem olyasmiről, aminek a hiánya a saját életemet tenné tönkre.

A kötet a 20. század második felében és a 21. század elején gyűjtött látomás- és álomszövegeket tartalmaz. A tematikusan elrendezett szöveggyűjtemény kiegészül látókra, illetve a látók technikáira, valamint az álom- és látomás-látás alkalmaira, rituális előkészületeire vonatkozó elbeszélésekkel is. Gazdag anyagot képviselnek az álom- és látomáslátók saját feljegyzései, ezek között is sajátos színfolt egy-egy új vallási mozgalom, felekezet képviselőjének „látomás-naplója”.

A magyar néprajztól az európai etnológiáig és a kulturális antropológiáig

Az itt közreadott tanulmányok a 2009. május 15–16. között, a Magyar Tudományos Akadémia Pécsi Székházában szervezett nemzetközi konferencia anyagát teszik teszik a magyar szaktudományosság számára hozzáférhetővé. A kötet címe, a magyar nyelvben kettős jelentéssel bíró „Átjárók” szó felfogásunk szerint hűen fejezi ki Európai Uniós projektünk célkitűzését: a magyar néprajz és a kulturális antropológia között olyan hidak („átjárók”) építését, ahol azok a személyek (az „átjárók”), akik erre kedvet és késztetést éreznek, „átjárhatják” az e két tudományt elválasztó határmezsgyéket – hozzájárulva evvel a magyar néprajztudomány megújításához, illetve a két diszciplina kölcsönös megtermékenyítéséhez.

"Könnyű léptekkel járj tavasszal, Földanya áldott állapotban van" - mondják az indiánok. Azt értik alatta, hogy a Föld, a görög mitológiában a széleskeblű ősanya, Gaia ( Gea ) az, amely a földi életet hordozza és az ember csak egy lény a sok közül, mely testét tapodja. Ám emberlétünk nem csak áldás, átok is: azok a módszerek, technikák, átalakítások, amelyeket tiszteletlenül végrehajtunk az ősanya testén, hogy civilizációnkat felépítsük és bonyolult társadalmainkban még bonyolultabb emberi- gazdasági kapcsolatok hálóit fonjuk, alapvető érdekellentétben állnak a természeti folyamatokkal és a rendszerrel, amelyből kinőttünk.

A humán környezettudomány a 21. század szülötte, egy olyan korszaké, amikor az emberiség már nem teheti meg, hogy a környezeti problémákat figyelmen kívül hagyja, vagy egyetlen nézőpontból próbálja átlátni és kezelni.

A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.