A fantázia mesterei a XIX-XX. századi olasz irodalomban Collóditól Calvinóig

A tizenkilencedik és huszadik századi olasz irodalom egy sajátos szeletével, a fantasztikus művekkel és szerzőikkel foglalkozik Lukácsi Margit monográfiája. A szerző három nagy téma köré szerkesztve teszi közzé tanulmányait, érintve minden fontos, említésre méltó, komolyabb hatást gyakorló írást, alkotót és trendet.

 Források és tanulmányok

A tudom-is-én-micsoda – a nescio quid, a non so che, az el no sé qué, a je ne sais quoi vagy az I know not what stb. – kifejezés valamikor a XVII. század utolsó harmadában sűrűsödik össze divatos társalgási fordulatból önálló fogalommá. Filozófiai, teológiai, retorikai, művészetkritikai, morálfilozófiai és protoesztétikai beszédmódok kereszteződésében formálódik.

Noha az utóbbi idők modern irodalomelméleti trendjei nemcsak nem preferálják, de egyenesen tagadják is a hagyományos értelemben vett műfajok létezését, Gárdos Bálint irodalomtörténész most (előszavában külön érvelve ötlete mellett) klasszikus műfajelméleti kötettel jelentkezik. Írása központjában a tizenkilencedik század első két évtizedének angol esszéirodalma áll. Választott témáját a kor három (hazánkban kevésbé ismert) tipikus alkotója életművének tükrében mutatja be.

Az 1989-90-es rendszerváltozás Magyarországon a színházi struktúrát nem változtatta meg, a könyvkiadás szerkezete azonban jelentősen átalakult. A kortárs dráma fórumai, a színház és a könyvkiadás eltérő feltételrendszerek közé kerültek. A szűk drámapublikációs lehetőségek ellenére a magyar színház mégsem nélkülözte a kortárs magyar drámát.

Csetri Lajos válogatott tanulmányainak közzététele nem nélkülözi a programadó szándékot sem, hiszen a két kötet a 18–20. századi irodalomtörténetet tárgyul választó új könyvsorozat, a Ligatura nyitánya is.