Jonathan Garfinkel önéletrajzi regénye sokszor kacagtató, sokszor felkavaró és mindvégig lebilincselő vallomás szerelemről, cionizmusról, a zsidópalesztin konfliktusról és az együttélés lehetőségéről.

A „portugál dráma” szókapcsolat hallatán mostanában elsősorban gazdasági, pénzügyi válsághírekre asszociálunk, ezúttal azonban a világ legszomorúbb népének irodalmi terméséről van szó. Pessoa-ról vagy Saramago-ról mindenki hallott. Ezen kötet fiatal szerzőiről nem feltétlenül. Pedig posztdramatikus építkezéstechnikájukkal máris figyelemreméltó erővel jelenítik meg a periférikusság problémáit. Jelentőségük egyelőre nem vetekedik az említettekével, vagy egyéb emblematikus portugál hírességével, ugyanakkor Vasco de Gama és José Mourinho vére ott lüktet bennük, a soraikban, ott a lefedett bú, a hiány, az örök elveszettség, bármennyire dolgoznak ellene és viselkedik felül ezek a sóvárgó, furcsa, világvégi lelkű, nagy szívű emberek, akár irodalmárok, akár hajósok, akár futballedzők. /Egressy Zoltán/

Egy szerelem története, mely magába ötvözi az irodalom és a valóság legnagyobb szerelmeinek történetét. Egy város története, melybe beletervezték a világ összes városának minden látványosságát. Közép- és Kelet-Európa államszocializmuson, szabadságon, illúzión és csüggedésen túl.

A szerelem változatai, a barátság határai, dob és gitár némi küldetéstudattal, kábítószer és alkohol: útkeresés Norvégiában a konvenciókkal szembeszállva a kilencvenes évek kezdetén.