Beke ​Albertnek ebből a könyvéből egy teljesen új Illyés Gyulát ismerünk meg. Éspedig nyugodtan mondhatjuk, hogy az igazit. Eddig ugyanis Illyésről midig úgy írtak és beszéltek, mint egy nagy nemzeti költőről, aki élt és halt a magyarságért és szívén hordta annak sorsát. Beke könyvéből viszont az derül ki, hogy Illyés egy meglehetősen középszerű, kétkulacsos és mindenekelőtt kommunista költő volt. Itthon soha nem árulta el, hogy fiatalkorában belépett a francia kommunista pártba és annak élete végéig tagja is maradt.
Beke Albert minden állítását tényekkel igazolja: azt is, hogy Illyés nem népfi volt, hanem a kommunisták kegyence. Nagyon jó viszonyban volt Rákosi Mátyással – akitől kétszer is kapott Kossuth-díjat! – és szoros barátságban állt Kádár Jánossal és Aczél Györggyel is.
Az Egy mondat a zsarnokságról című elhíresült Illyés-versről Beke Albert bebizonyította, hogy az egy aljas vers, sőt emberileg is teljesen hiteltelen.
Illyést tehát Beke Albert leemelte arról a hamis és meg nem érdemelt piedesztáljáról, amelyen őt hívei láttatni akarják. Ebből a könyvből végre előttünk áll az a hiteles Illyés Gyula portré, amelyet a szerző tényekkel támaszt alá. Az, hogy Illyés a puszták népének küldöttje és költője, továbbá, hogy a magyar parasztság képviselője: hazugság és legendák sorozata. Bármilyen hihetetlenül hangzik is, de ezeket a megállapításokat Illyés saját önéletrajzi műveiből, illetve visszaemlékezéseiből lehet levonni.