Jól tudjuk, hogy a magyar társadalom csak akkor lesz képes sikeres válaszokat adni a 21. század globális kihívásaira, ha széles körben is polgárjogot nyer a fenntarthatóság szemlélete, az élhető természeti és társadalmi környezet megóvásának közös felelőssége. A fenntarthatóságot célként kitűző komplex nevelési munkában kiemelt szerepet játszik az iskola, amelynek – többek között – közvetítenie kell ezt a közös felelősséget a felnövekvő nemzedékek számára.

A folyamatos gazdasági növekedés által teremtett össztársadalmi jólét mítoszáról mára bebizonyosodott, hogy tévút. Nem csak a társadalmi különbségeket növeli elviselhetetlen mértékűre, de ökológiai katasztrófával fenyegeti Földünket. A kötet a fenntartható gazdálkodás feltételeit mutatja be elvi oldalról; a vidéki gazdaságfejlesztés példáján keresztül pedig rámutat: a gyakorlatban is megvalósítható olyan modell, amely erőforrásait nem éli fel, mégis jólétet teremt. A hazai, fenntartható vidékfejlesztés stratégiájára és eszközeire tett javaslatok jelentős része nem csak Magyarországon, de a nemzetközi fejlesztésben is hasznos lehet.

Az ökológiai fenntarthatóság szempontjainak megfelelő kezdeményezések a társadalmi-gazdasági fenntarthatóság feltételeinek híján nem gyakorolnak környezetükre vonzerőt, a résztvevőktől aránytalanul nagy áldozatot követelnek, fennmaradásuk is kétséges. A falvak újjáélesztéséhez, a környezetbarát fejlesztésekhez szükséges feltételek nem adottak, de nem is elérhetetlenek, a kibontakozás egyik legfőbb akadálya az együttműködés hiánya.

Bourdieu munkásságára és az „új institucionalista” szociológiára támaszkodva Brubaker összehasonlítja korunk és a két világháború közti időszak nacionalizmusait, és elméleti szempontból árnyalt, történelmi vonatkozásokban gazdag képet nyújt az „Új Európa” egyik legfontosabb problémájáról.

Mit jelent Magyarország számára az EU-csatlakozás? Mit értenek meg a polgárok ennek kapcsán a körülöttük zajló eseményekből? Hasonló kérdések merülnek fel nap mint nap. A szerzők kísérletet tesznek azoknak a problémáknak a bemutatására, amelyek az EU környezetpolitikáját, illetve a magyar gazdaságpolitika környezetvédelmi kérdésekre való érzéketlenségét jellemzik.

Ez ​a könyv a magyar és egy látszólag távoli kultúra, a bengáli találkozását vizsgálja. A bengáli a világ egyik legnagyobb nyelve. Beszélői a világ egyik leginkább irodalomszerető népét alkotják, melynek életét mélyen átjárja a helyi irodalom szeretete. Azé az irodalomé, mely a magyarok számára sokáig egyetlen jelzés volt arra, hogy az indiai szubkontinens nemcsak hatalmas ősi, hanem gazdag élő kultúrával is rendelkezik. A kötet a bengáli kultúra viszonylatában részletesen megvizsgálja, hogy milyen volt a magyarság India-képe, és hogy az lényegileg különbözött-e Nyugat- és Közép-Európa elképzeléseitől. Hogyan tekintettek vezető gondolkodóink a bengáli irodalomra, és mi mindent mutatott be Bengálból a ma már ismeretlen nevű fordítók és újságírók sokasága? Milyen volt e kulturális találkozás másik oldala: mire volt fogékony a bengáli nyelvű közönség a magyar kultúrából?

A monográfia a területi kiterjedése, gazdasági fejlettsége, lakosainak lélekszáma, közigazgatási szerkezete és történelmének alakulása alapján Magyarországgal számos hasonlóságot mutató, homogén nemzetállamnak tekinthető Portugália huszadik századi fejlődésének mérföldköveit tekinti át.
A négy fejezetből álló mű történeti, kronológiai és geopolitikai elemzései 2014-ig ívelnek. Portugália elmúlt száz évének történelmét három köztársaság sorsának alakulása és az ország Európai Uniós tagsága keretében mutatja be.