A mexikói neozapatizmus politikai tanulságai

Carlos Antonio Aguirre Rojas (1955), a mexikóvárosi Universidad Nacional Autonóma de México társadalomkutató intézetének történészprofesszora, a Contrahistorias című baloldali, rendszerkritikai folyóirat főszerkesztője e kérdések megválaszolásához kínál kétségtelenül szokatlan – elkötelezett és beleérző, a marxi, braudeli, sartre-i, foucault-i társadalomtudományi fogalmi apparátust a neozapatista őslakos világszemlélettel egyesítő – válaszokat.

Kortárs amerikai költészet és próza

Az egyik legtöbb tradíciót magába olvasztó kortárs amerikai irodalomból válogat e kötetnyi műfordítás. Őshonosai erőszakos asszimilálására, az amerikai polgárháborútól a vietnámi és koreai háborúra, a munkás, a fekete, a feminista és egyéb társadalmi mozgalmaira reflektálnak mindennapjaik miniatűrjeiben a válogatásban szereplő négy generáció alkotói, és keresik az emberi lét lényegének egyéni és közös titkait. 

A 20. századi ,,rendellenes egyének" eredete három fő történeti alak összekapcsolódásában lelhető fel: a szörnyek, akik áthágják mind a természettörvényeket, mind a társadalmi normákat; a javíthatatlanok, akiket a test idomításának új mechanizmusai vesznek kezelésbe; és a maszturbálók, akikkel szemben a 18. századdal kezdődően kampányt folytattak, a modern kiscsalád megfegyelmezése érdekében.

Antológiánk a kortárs, a modern és a középkori katalán irodalmat bemutató Katalán könyvtár nyolcadik kötete. A sorozatot, amelynek első hét kötete 1997 és 2004 között jelent meg, a Kiadó évenként két újabb művel szándékozik gyarapítani. A Katalán könyvtár előző, hasonló gyűjteményétől eltérően (A gondviselés szeszélye, Íbisz Könyvkiadó, 1998), amelyben kétharmadrészt már elhunyt szerzők munkái szerepelnek, jelen válogatás kizárólag kortárs alkotók elbeszéléseit tartalmazza.

Fantasztikus elbeszélések, földön innen, földön túl.

Ábel egy napon arra ébred, hogy talált egy szót: Antaviana, melynek sürgősen jelentést kell keresnie. Burmában van olyan papagáj, amelyik katalánul beszél. Budapestnek egyszázalékos éterrel kevert köménymagolaj-illata van, és valahol a városban létezik egy szűk utca, melyet bábok laknak. Akármikor hazamegyünk, kiderülhet, hogy valaki más lakik ott. Ha jön a világvége, nem érdemes tovább várni a nászéjszakával.

Ez a szomorú, mégis bájos történet, egy macska és egy fecske be nem teljesülhető szerelméről szóló mese, annak idején nem a nagyközönségnek készült. Jorge Amado, a világhírű brazil író, 1948-ban, Párizsban írta fia, Joao Jorge egyéves születésnapjára ajándékul. Első kiadására is csak sokkal később, 1976-ban került sor, amikor a neves bahíai festőművész barát, Carybé akvarelljeivel díszítette könyvet, amely mély élettapasztalata, ellenállhatatlan humora, költői nyelvezete, és a szöveg világához közel álló, kedves illusztrációi miatt is méltán sorolható a modern meseirodalom legszebb, nem csak a gyerekek, de a felnőttek érdeklődésére, szeretetére is számot tartó művei, Saint-Exupery Kishercege vagy Milne Micimackója közé.

Gyermekként úgy képzeltük, a pokol alattunk van, a mennyország felettünk, a purgatórium a kettő között. Tehát itt, a földön. Ez bűneink és ugyanakkor a vezeklés színhelye. Bűnök? Van, hogy nem is tudunk a fájdalomról, amit okoztunk, nem vesszük észre, hogy ártottunk valakinek, netán önmagunknak, vagy közönyösen elárultuk a hitünket, az erkölcsi Jót. Leginkább azok ellen vétkezünk, akik a legközelebb állnak hozzánk: szülők, testvérek, rokonok, szerelmes társak, barátok.