Milyen értelmezési lehetőségeket és válaszokat kínál az etika a globális környezeti válságra? Mennyiben gazdagította etikai gondolkodásunkat az ökológiai belátás? Bár az elmúlt években örvendetesen nőtt a téma iránti érdeklődés, és több felsőoktatási intézményben indultak kurzusok, amelyek az ökológiai gondolkodásmód társadalomelméleti alkalmazásával foglalkoznak, az ökofilozófia legismertebb képviselőinek munkái magyarul alig hozzáférhetőek. Szöveggyűjteményünk ezt a hiányt pótolja: a környezeti etika klasszikus szövegeit, különféle irányzatait, főbb témaköreit és legvitatottabb kérdéseit mutatja be.

Az ökológiai fenntarthatóság szempontjainak megfelelő kezdeményezések a társadalmi-gazdasági fenntarthatóság feltételeinek híján nem gyakorolnak környezetükre vonzerőt, a résztvevőktől aránytalanul nagy áldozatot követelnek, fennmaradásuk is kétséges. A falvak újjáélesztéséhez, a környezetbarát fejlesztésekhez szükséges feltételek nem adottak, de nem is elérhetetlenek, a kibontakozás egyik legfőbb akadálya az együttműködés hiánya.

Utak az ökofilozófiához

Az ember soha sem az, ami, hanem az és még valami, amit megtesz annak tudatában, hogy cselekedhetne másképpen is. És úgy marad hű önmagához, hogy „átáll” a Mások oldalára, akiknek ügyéért felelősséget vállal. Tudja, hogy az olyasmit követel tőle – szeretetet, megértést –, amihez nincs joga: önként részesíthetjük csak ezekben egymást. Ezért emberközpontú etika úgy lehetséges, ha középpontjában nem az Én áll, hanem a Te.
Egymásért szenvedni jobb, ezerszer jobb, mint egymástól szenvedni. A nélkülözhetetlen ökoetika szerintem ennyi és nem több.

A tudományos és technikai haladás történelmileg szükségszerű diadalába vetett hit a huszadik század végére súlyos kétségeknek adta át a helyét. A természet legyőzése, a legyőzött természet kifosztása és elpusztítása szemlátomást nem járt az ember felszabadításával. Többé nem a fejlődés áldásaiba vetett bizalom igazolja tetteinket, hanem a beletörődés a dolgok menetének kikerülhetetlenségébe és megváltoztathatatlanságába. A kötet szerzője esszéjében a globalizáció és a napjainkban javában zajló ökológiai katasztrófa kérdéskörét járja körül.

Jól tudjuk, hogy a magyar társadalom csak akkor lesz képes sikeres válaszokat adni a 21. század globális kihívásaira, ha széles körben is polgárjogot nyer a fenntarthatóság szemlélete, az élhető természeti és társadalmi környezet megóvásának közös felelőssége. A fenntarthatóságot célként kitűző komplex nevelési munkában kiemelt szerepet játszik az iskola, amelynek – többek között – közvetítenie kell ezt a közös felelősséget a felnövekvő nemzedékek számára.

Eligazodás az éghajlati káosz valóságában

(fordította: Stumpf-Biró Balázs)

Éppen száz évvel ezelőtt, 1920-ban jelent meg könyv alakban a szociológia és az újkori gondolkodástörténet egyik legjelentősebb műve. Most a kritikai kiadás alapján készült új fordításban olvasható Weber korszakos munkája, mely a helyzetünkről és magunkról való gondolkodás klasszikus kiindulópontja, nem csak szociológusok, történészek és a kultúratudományok, hanem mindenki számára, akit az újkor értelemtörténete érdekel.

A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.