A jelen kötetbe foglalt tanulmányok szerzői elmélyedést kínálnak az olvasó számára, illetve korszakokon átívelő fejlődésrajzot adnak a levél történeti forrásként való értelmezését célzó vizsgálatukkal.

A kötet a sajátságosan afroázsiai – az Indiai-óceán menti kultúrák nagyjából egy évezredes érintkezésének eredményeként kiformálódott – madagaszkári társadalom prekoloniális (17–19. századi) történelmét kíséri nyomon. Az elemzés középpontjában a 12–15. század folyamán több hullámban a szigetre érkezett „új jövevények” politikai-hatalmi „elhivatottsága”, illetve az ennek hatására kibontakozott tradicionális monarchikus államszerveződés kérdésköre áll.

A könyv igazi filozófiai csemegének számít, amelyben a két markáns gondolkodó - a filozófus Jean-Marc Ferry, a Brüsszeli Szabadegyetem politikai filozófia professzora és az Esprit volt főszerkesztője, az esszéíró Paul Thibaud - fejti ki markánsan eltérő álláspontját az állam és a szuverentás kérdéséről, nemzetek sorsáról, a posztnemzeti identitásról és az Európai Unió jövőjéről a Maastrichti Szerződés tükrében. 

Kevés ​olyan eszme van, amelyről annyit írtak és vitatkoztak az utóbbi időben, mint a nemzet: létrejöttének körülményei, továbbélési lehetőségei, illetve megszűnésének eshetőségei az európai integráció során.

Az Európai Unióról és Magyarország uniós csatlakozásáról megjelenő információk, könyvek és kiadványok sokasága mellett talán méltatlanul szorul háttérbe az európai építés olyan fontos eleme, azt is mondhatnám alapköve, mint magának az európai gondolatnak, az európai eszme fejlődéstörténetének vizsgálata. Pedig Európa igen hosszú bölcseleti múltra tekint vissza.

Benedict Anderson jelen munkája az első megjelenése óta eltelt csaknem negyedszázad alatt kétségkívül klasszikus művé vált. Nemcsak bekerült a nacionalizmuskutatás kánonjába, de annak napjainkban egyik meghatározó tagja, egyik legtöbbet interpretált és hivatkozott szövege is lett. Ez nemcsak arra a több mint tucatnyi nyelvi kontextusra igaz, ahol a mű fordításban is létezik, hanem az olyanokra is, mint például a magyar, ahol – néhány részlettől eltekintve – eddig nem jelent meg ez az alapmű.

A válogatás az európai eszme fejlődéstörténetét, illetve annak főbb állomásait kíséri végig tematikus és történeti megközelítésben, a humanizmus és reneszánsz korától egészen napjainkig. A második kötet elsősorban spanyol filozófusok munkái alapján foglalkozik a nemzeti kultúra és az európai civilizáció összefüggéseivel, azzal a dilemmával, amely ma is sok embert foglalkoztat: hogyan őrizhetjük meg egyszerre nemzeti kultúránkat és lehetünk európaiak.

Kevés ​elkötelezettebb híve volt az európaiság, az európai egység gondolatának 20. században, mint José Ortega y Gasset, a spanyol filozófus (1883-1955). Már fiatalkorában, részben neokantiánus hatásra, a hazája szellemi felemelkedéséért, „európaizálásért” küzdő progresszív értelmiség egyik vezetőjének számított. Évekkel később, leghíresebb munkájában (A tömegek lázadása), szót emelt az Európai Egyesült Államok megvalósítása mellett, melyben az egész kontinenst átfogó válság leküzdésének egyedüli lehetőségét pillantotta meg.