A történet, amely – mondjuk így – történet is, meg nem is, arra keres választ, hogy miként éljük meg a jelent, amelyben létezünk, és a jelenből visszatekintve miként látjuk a saját múltunkat? Kállai Katalin könyve műfaji újítás. Apró cédulákból áll össze a töredékes, nyomokban regényszerű mű.
Korunk látványos és háttérben zajló folyamataival átitatva, a harmadik évezred harmadik évtizedéből tekint vissza gyerekkorára a szerző – egy képzeletbeli családi legendárium szakadozott lapjait forgatva. A sűrű, pillanatonként változó szöveg előbb a karantén befelé néző, kényszerű bezártságában, majd a visszakapott szabadság óvatos tobzódása közepette invitálja az olvasót – olykor csak villanásokra – a hatvanas évekbe. Abba a korba, mikor az ateizmus erény volt, a kifli pedig húsz fillér...

Könnyen olvasható, villódzó, lehetetlen olvasmány.

***

..A szabadságot, amelyet első pillantásra sokszor kényelmetlennek érzett, anyja nem tanította neki. Rákényszerítette.
Egyebek mellett azzal, hogy egész életében zsigeri szabadságharcos volt. Mélyen megvetett minden gyávaságot.
(Például a dödölleevést balatoni nyaralás helyett.) Anyja megvetésének ezt a formáját reflektálatlanul, ám permanensen érezte. De azért hálás volt neki.

***

...Vannak kifejezések, amelyek látványosan leplezik le az emberi nyelv szegényes mivoltát. Ilyen a szeretet. Nincs rá példa, hogy bármikor, bármilyen módon leírva ugyanazt jelentené.
***

...A macskafejű űrlények egyből fölmérték, hogy többségben vannak. Éjszakánként földúlják az ágyat, bemocskolnak, lerángatnak, szétszaggatnak mindent. Nem is innen a Marsról jöttek, hanem a messzi dzsungelből. Született dzsungelharcosok.
Gondolkodom, hogy lehetne visszavinni őket az őserdőbe.
***

...A napló, amit írt, nem napló. Közkedvelt kifejezéssel élve valamiféle tudatfolyam. A nagy közös tudat folyamából merítve. Szűrt valóság. A valóság mása. A valóság torz mása. Valótlanságok tudatába hatoló valósága. Más szóval hazugság. Hűen a korhoz.