A kötetet ajánljuk minden olyan szakembernek, aki szeretne átfogó képet kapni a kognitív viselkedésterápiák új hullámához kapcsolódó terápiás módszerekről. A kötet a Benda Kálmán Szakkollégium Pszichológiai Műhelyének együttműködésével valósult meg.

„A környezetpszichológia több tudomány- és művészeti területet érint, jelentősége vitathatatlan. A kötet szerkesztői minőségi garanciát jelentenek: Dúll Andrea a környezetpszichológia hazai meghonosítója, Varga Katalin a szuggesztív kommunikáció és a hipnózis elméletének és gyakorlatának egyik legjelesebb hazai kutatója, mindketten nemzetközi elismertséggel. A kötet témája, a szuggesztív környezeti kommunikáció igen érdekes megközelítést jelent, nevezetesen a környezetpszichológia szempontjából lényeges elemek szuggesztív voltát mutatja be a kommunikációs megközelítés talaján. Az interdiszciplináris kötet biztosan hasznára válik a pszichológia, s az emberi környezet alakítását célzó művészeti és ipari tevékenységek, az építészet és a formatervezés szakembereinek. A kötet így nem csupán elméleti, hanem gyakorlati haszonnal is kecsegtet: kitűnő példa arra, hogy az elméleti pszichológia hogyan találkozik a leggyakorlatiasabb felhasználói területekkel.”

Dúll Andrea környezetpszichológus. A BME Szociológiai és Kommunikáció Tanszék docense. A Magyar Pszichológiai Társaság Környezetpszichológiai Szekciójának alapító elnöke.A környezetpszichológia hazai meghonosítója. Főbb kutatási területei: az épített környezet pszichológiája,lélektanilag kitüntetett helyek, otthoni és otthonpótló környezetek,környezeti kommunikáció.

Jól tudjuk, hogy a magyar társadalom csak akkor lesz képes sikeres válaszokat adni a 21. század globális kihívásaira, ha széles körben is polgárjogot nyer a fenntarthatóság szemlélete, az élhető természeti és társadalmi környezet megóvásának közös felelőssége. A fenntarthatóságot célként kitűző komplex nevelési munkában kiemelt szerepet játszik az iskola, amelynek – többek között – közvetítenie kell ezt a közös felelősséget a felnövekvő nemzedékek számára.

Nem volt, nincs, nem lesz falu, városrész, város főutca nélkül. Spontán vagy tervezett módon főutcává minősül egy-egy hosszabb vagy rövidebb útvonal, rátalálnak az üzletek, az intézmények, léte eggyé válik a várossal. Fizikai állapota, használata, hangulata azonban nem csak a hely, hanem a kor tükre is. A könyv az éppen megújulók közül ismertet néhányat, az átalakulási folyamat fizikai és társadalmi közegét, eredményeit. Többek között Budapesten, Madridban, Łódźban, New York-ban, Berlinben, Edinburgh-ben, Bécsben járunk… A  főutcák, ahogy a különböző szakterületekről érkező szerzők (építész, szociológus, közgazdász, környezetpszichológus, geográfus, környezetmérnök, kommunikáció szakértő, stb.) írásai mutatják, újjáélednek, mindig és mindenhol újjáéledhetnek.

A magyar társadalolmtudományi könyvkiadás nagy adósságai közé tartozik a 20. század elejének klasszikus vallásantropológiai értekezése, Arnold van Gennep Átmeneti rítusok című műve. Noha közel száz évvel ezelőtti (1909) megjelenése óta a rítuskutatás egyik alapművévé (és nyomában az "átmeneti rítus" fogalma mára általánosan bevett terminus technicusszá) vált, a magyar olvasóközönség számára mindeddig nem volt hozzáférhető magyar nyelven.

A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.

A halál témáját érintő kulturális és szociálantropológiai irodalomban gyakori téma a modern nyugati ember és a más kultúrákban élők halálképének, halálhoz való viszonyának különbsége. E különbségek azonban az úgynevezett nyugati társadalmakon belül is érzékelhetők. Nem egy antropológus számolt be arról, hogy az általa megismert európai falusi közösségekben az emberek mennyire másként, mennyivel „természetesebben” viszonyultak a halál kérdéséhez és a halottakhoz, mint ami számára saját társadalmi közegében megszokott volt. Ezekben a közösségekben a halál nem tabutéma, nem a haldokló és családjának magánügye, a haldoklás s a halál körüli gyakorlati teendők ellátása pedig nem vagy nem teljesen került át abba a professzionális szolgáltatói szektorba, amely ma már a legtöbb helyen körülveszi.