Ezek az írások a Nyugatot hitünk alapvető kérügmájára emlékeztetik, s teszik mindezt saját problémáinak nyelvén, erős, de egyszerű líraisággal hangsúlyozva Krisztus győzelmét a pokol és a halál (minden formája) fölött. Az Egyházat a feltámadás szentségeként láttatják, melyben a halál birodalma a bennünket itt és most élő lénnyé tevő Lehelet birodalmává változik.

Az oszlopos szentek a keresztény aszketikus hagyomány talán legtalányosabb képviselői. E kis kötetben a legelső, és talán mindmáig legismertebb stylita, Oszlopos Szent Simeon életén keresztül igyekszünk közelebb hozni az Olvasókhoz az oszlopszentek, és a korai szír szerzetesség világát. A könyv első részében egy zarándoklat keretében áttekintjük Simeon életrajzát és észak-szíriai szentélyének történetét, a második részben pedig most első ízben adjuk közre magyar fordításban egy tanítványának korabeli visszaemlékezéseit.

„- Mi a világ? Erre a kérdésre a régiek válasza az volt, hogy Isten szava. Az Isten valóban szólt a teremtés kezdetén, a szavával teremtett, csakhogy az a szó egy kérdés volt. A világ Isten kérdése, a tér alanyával és az idő állítmányával, mely a kezdet kezdetén hangzott el. Most csend van, aggasztó csend – a válaszra vár. Tudós emberek azt mondják, a világ felfoghatatlanul hatalmas, teli van csillagokkal, a csillagokon emberekkel, akik bizonyára ugyanígy töprengenek: de én mit kezdjek ezzel? Nem tudhatom, mások megadták-e már a választ, vagy módjukban áll-e válaszolni egyáltalán; de néha azt hiszem, hogy nekünk, embereknek, módunkban áll.