Borkultúránk történetében - eltekintve az utóbbi fél évszázadtól - a középkortól kezdve mindig fontos szerepet játszottak a hegyközségek. Szervezeti formájuk, működési módjuk szokásjogon alapult, melyet a koraújkortól írásba is foglaltak. A fennmaradt hegytörvények bepillantást engednek az egykori hegységek muködésébe, a szőlőbirtoklással kapcsolatos jogviszonyokba és a szőlőhegyi élet mindennapjaiba. A Szőlőhegyek történetének forrásai címen induló sorozat első köteteként egy ma már könyvritkaságnak számító hegytörvény gyujtemény jelenik meg új köntösben, melynek bevezető tanulmánya összefoglalja az intézmény történetét, a szöveggyűjtemény pedig a forrástípus reprezentatív darabjainak számító szövegeket tesz közzé. A szőlőhegyek történetét hiteles források segítségével bemutató könyvsorozat hatalmas adatbázist tesz hozzáférhetové számos tudományág (agrártörténet, jogtörténet, etnográfia, folklór, nyelvészet, művelődéstörténet) számára, egyszersmind erkölcsi és gyakorlati vonatkozásban is támaszul szolgálhat a mai hegyközségek szervezői, vezetői és kreatív tagjai számára. (Második javított kiadás)

A válogatás egy kevéssé ismert és eddig föltáratlan iratanyagból, a Tiszántúlon birtokos Dessewffy család XVIII. századi gazdálkodásából ad ízelítőt. E dokumentumok tartalmukat tekintve a következőképpen csoportosíthatók: szerződéslevelek (contractusok), vármegyei rendeletek, földesúri utasítások, összeírások, uradalmi alkalmazottak elszámolásai, valamint jobbágyok panaszlevelei. A közölt anyag különös értékét adja, hogy az 1777-es úrbér rendezés utáni éveket mutatja be, s képet kapunk a jobbágyszolgáltatások változásáról éppúgy, mint a jobbágy-földesúr, valamint a tisztviselők viszonyának, életkörülményeinek alakulásáról.

A pasa fia és a világszépe kötet több helyszíni gyűjtés anyagából válogat. A kötetben szereplő mesék olyan világba vezetnek, amelyekben legalább annyi az ismeros, mint az ismeretlen elem.

A Bevezetés két szociálantropológiai elméletbe rendhagyó mű. Bár egyetemi tankönyvnek íródott, valójában jóval több, mint amit a „bevezetés" cím sugall. Benne a 20. századi szociálantropológia egyik legnagyobb mestere, a rokonságkutatás két legfontosabb irányzatának, a Rivers tői Radcliffe-Brownig húzódó angolszász strukturalista-funkcionalista, valamint az ezt követő, Lévi-Strauss nevével fémjelzett (francia) strukturalista iskolának a műhelyébe vezeti be olvasóit - széles és személyes látképet adva ezen keresztül az antropológiai kutatások alfájának és ómegájának számító rokonságkutatások fő kérdéseiről, módszertanáról, eddigi eredményeiről és napjainkban zajló, heves szakmai vitáiról.