Erdély két nemzet perifériáján fekszik, mégis mindkettő számára központi jelentőségű a nemzetépítés szempontjából. Az államszocialista rendszer bukása után különösen intenzívvé váltak a nacionalista küzdelmek Kolozsváron, Erdély kulturális és politikai centrumában. Az elitek nacionalista retorikája mégis csak mérsékelt társadalmi visszhangra talált.

Mi újat, vagy legalábbis mi mást tud mondani az irodalomtörténet és a poétikai elemzés a történelmi traumákról a történetíráshoz képest azokban az időkben, amikor a „sok” emlékezés, úgy tűnik, hiába próbál gátat vetni a feledésnek? Az Önéletírás és fikció között: történelmi történetek című kötet irodalmi művekben vizsgálja 20. századi magyar és európai történelmi traumák megjelenítését. A könyv első része Budapest 1944–1945-ös ostromáról és a vészkorszakról írt művekkel foglalkozik, közülük is azokkal, melyek a háború befejezését követő néhány évben születtek. E rész fejezetei írók és közemberek naplóit, illetve a közvetlenül a háború utáni időszakban írott és kiadott, ám mára némileg elfeledett műveit, Tersánszky Józsi Jenő regényeit, Déry Tibor elbeszéléseit, Karinthy Ferenc ostromtörténetét és Vas István verses-naplókötetét elemzik. A háború után kiadott, az ostromot feldolgozó regények többsége abban a hiszemben íródott, hogy képesek a történelmi eseményt új összefüggéseket feltárva megfogalmazni, ezáltal pedig hatni a történelem közösségi elgondolására. A kötet ostromregényelemzései éppen ezért azt kutatják, hogy milyen sajátos lehetőséget kínálnak a fikciók a történelmi traumák közbeszédben hatni képes értelmezéséhez, illetve milyen eszközökkel vesznek részt a történelmi esemény és az ahhoz kapcsolódó társadalmi felelősség egykori és mai megértéséhez. A kötet második része az összehasonlító irodalomtudomány kontextusában vizsgálja a 20. századi történelmi traumák irodalmi megjelenítéseit. Az egyes műértelmezések azt tanulmányozzák, hogy miként keveredik az önéletrajzi és a fikciós ábrázolásmód a II. világháború és a koncentrációs táborok, illetve a háború utáni a totalitárius társadalmi berendezkedések tapasztalatai által ihletett írásokban. Kertész Imre, Georges Perec, Patrick Modiano, Susan Suleiman, valamint Karátson Endre műveinek olvasatai a történelmi kataklizmákat különböző nyelvek és kultúrák eltérő perspektívájában szemlélik. Mindezt úgy, hogy figyelembe veszik az időbeli távolságot, mely az egykori eseményt a mindenkori jelentől elválasztja, így különös jelentőséget tulajdonítanak az emlékezés poétikai és politikai összefüggéseinek. A kötet írásai a múlt élővé tételének új lehetőségeit keresik, abban bízva, hogy történelem megelevenítése az olvasás esztétikai tapasztalatában képes kiteljesedni, s egyúttal alternatívát kínálni a történelmi igazság fogalmának politikai-ideológiai kisajátításaival szemben.

Mennyire ​szubjektív a tudás, objektív a tudomány? Karl Popper negyven éve járta körül neves művében (Test és elme) a fenti kérdések közül is
alapvetõen az elsõt.“Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb filozófus, bár nem mindegyik, csak a szubjektív értelemben vett tudást (…)tárgyalja. (…) És ha egyáltalán tárgyalják az objektív tudást,legtöbbjük abból a feltételezésbõl indul ki, hogy az objektív tudás teljesen megmagyarázható a szubjektív tudás fogalmával.”

Tóth Károly könyve a hódmezővásárhelyi művészcsoport történetét dolgozza fel több szempont szerint. A kötet nem kizárólag az itt alkotó művészekre (Tornyai János, Rudnay Gyula, Endre Béla, Pásztor János) koncentrál, hanem egy tágabb körképet kíván nyújtani arról, hogy a századforduló vidéki Magyarországán milyen művésztelepek és művészcsoportok működtek, ezeket milyen elvek és célok vezették.

Tanulmányok a tisztaságról és a tisztálkodásról

 A tanulmányok között a régebbi korok köztisztasági viszonyairól, fürdő kultúrájáról, tisztálkodási szokásairól, szappanfajtáiról szóló írások mellett bőségesen találunk jelenkori néprajzi gyűjtéseken alapuló munkákat is, például a takarításról, a hulladék kezelésről, a mosásról, a mosogatásról, illetve a testápolási szokások változásairól.

 

avagy egy istennő születésének csodás története

 

Space, belonging and politics of memory in eastern Europe

The Hungarian Historical Review is a peer-reviewed international journal of the social sciences and humanities with a focus on Hungarian history. The journal’s geographical scope—Hungary and East-Central Europe—makes it unique: the Hungarian Historical Review explores historical events in Hungary, but also raises broader questions in a transnational context. The articles and book reviews cover topics regarding Hungarian and East-Central European History. The journal aims to stimulate dialogue on Hungarian and East-Central European history in a transnational context. The journal fills lacuna, as it provides a forum for articles and reviews in English on Hungarian and East-Central European history, making Hungarian historiography accessible to the international reading public and part of the larger international scholarly discourse.

A város egykor drámai színház, közösen írott szöveg volt, mára biztos pontok nélküli áramlás, infokommunikációs hálózatok csomópontja. Az indusztrializáció utáni városból végletekig ellenőrzött metropolisz lett. Egyik oldalán egy új globális gazdaság szimbolikus és térbeli előrenyomulásával, a másikon lakóhelyi szegregációval, a ,,láthatatlan" kultúra és a reménytelenség rétegeinek egymásra rakódásával. Ahogyan a kibernetikai urbanizáció fokozatosan térkép- és emlékezet nélküli hellyé változtatja a várost, úgy esik szét a személyiség. A város falaival együtt énünk határai is leomlanak, hogy bizonytalan brand-identitások kiárusítható elemeivé váljunk.