A 20. század utolsó harmadában – mintegy ellensúlyozandó a strukturalizmus
és a generatív grammatika szintaxis-központú, logikaimatematikai
szemléletű nyelvvizsgálati módszereit – új nyelvleírási
elmélet bontakozott ki. A funkcionális nyelvészetként számontartott
irányzat a nyelv társadalmi szerepére és beszédhelyzettől függő
funkcióira fókuszál: a nyelvhasználatra mint eseményre, folyamatra
tekint, így a vizsgálódások homlokterébe azt a nyelvet állítja, amelyet
a nyelvhasználók aktuálisan létrehoznak és megértenek az interakcióban.
Az állandó változásban lévő, folyamatként működő
nyelvi rendszert nem statikus kategóriákba rendezve, szabályokba
foglalva írja le, hanem dinamikus rendszerként mutatja be és értelmezi,
ezért a formalista irányzatokra jellemző egyoldalú logikai
szemlélettel szemben eltérő vizsgálati eljárásokat alkalmaz.
A kötetben elhelyezett funkcionális szemléletű empirikus vizsgálódások
eredményeit összegző esettanulmányok nyelvészeti szakfolyóiratokban,
konferenciakötetekben és más kiadványokban
korábban már megjelent írások átdolgozott, kibővített változatai.
Az esettanulmányok egyik csoportjába tartozó tíz tanulmány
morfoszintaktikai eszközök mondat- és szövegbeli funkcióit vizsgálja.
Az esettanulmányok másik csoportja pedig húsz különböző grammatikai
jelentés nyelvi kifejezőeszközeit mutatja be, illetve az adott
grammatikai jelentés kifejezésére szolgáló különböző realizációk jelentés-
összefüggéseinek feltárásával foglalkozik.