Hasonló termékek
Száz év tánc
Ez a kötet arra tesz kísérletet, hogy rekonstruálja e rendkívül szerteágazó táncművészeti folyamatot, s egyben bevezesse olvasóját a színpadi tánc közelmúltjának történetébe, amelynek során megszülettek a 20. század legfontosabb táncra vonatkozó kérdésfeltevése.
Pszichodinamikus mozgás- és táncterápia
A szabad mozgásra és a testi érzetekre való tudatos figyelemre építő önismereti és pszichoterápiás lehetőségekről szól ez a hiánypótló kötet. A Magyarországon kifejlesztett pszichodinamikus mozgás- és táncterápiáról (PMT) számos rangos folyóiratban jelentek meg elméleti és módszertani tanulmányok, de ez az első olyan könyv, amely a hazai szakemberek írásait integrálja.
Leírás
A tánc változékony, gyors és illanó – efemer. Varázsának rejtett játékait, a mozdulat művészetének „titkos törvényit” fürkésző, de továbbadásának jövőjével is számot vető tudat tehát magától értődőn nyúl a jelek eszközéhez, hogy a mozdulatokat áttekinthető módon papírra vesse. A könyv bevezetést ad a táncos írásbeliség rendszerébe, megismerteti az olvasót a Lábán-kinetográfiával. A Kárpát-medence eredeti néptáncainak, elsősorban a magyar néptáncok mozdulatvilágát egyre mélyebben és részletesebben megismerve haladhat végig az érdeklődő a lejegyző rendszer módszerein és lehetőségein. A megismerés alapja a térbeli, időbeli és di-namikai jellemzőket feltáró mozdulatelemzés, a mozdulat lényegének megragadása, melynek eredményét absztrakt jelekkel írjuk le. Az elemző szemlélet elsajátításával, majd táncbeli használatával a lejegyzés ismerője magas fokú mozdulattudatosságra tehet szert. Tudatossága eredményeként tánca határozottabb lesz, fejlődik mozdulat-felismerő képessége, az előadási jellemzőket pontosabban ítéli majd meg, pedagógiai munkája hatékonyabbá válik. A könyv egyik legfőbb célja ezért e nem könnyen megszerezhető tudatosság fejlesztése.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Fügedi János |
Megjelenés | 2011 |
Terjedelem | 408 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 9789632364100 |