Kötetünk ​címlapján Johann Felpacher Apellész a szép Pankaszpét festi című festményének egy részlete látható. A kép a kora újkori portrékészítés újdonságaira hívja fel a figyelmet. A festmény középpontjába a történelem „főszereplője”, Nagy Sándor alakja került, mégis a festő az, aki alkotóként aktív a jelenetben. Nagy Sándort körbeveszik az imázsához hozzátartozó ábrázolások: az egyik képen ágaskodó lovon, kivont karddal megfestett hadvezér; a másikon a kezében villámokat tartó páncélos uralkodó; s ott látható még Diogenész és Nagy Sándor találkozása. De a festő műtermének titka az ábrázolás technikája: a polcokon ott sorakoznak az elvárt szerepeket, lelkiállapotokat, karaktereket megjelenítő maszkok, szobrok, büsztök – a sablonok.

A kora újkori hatalmi elitnek, politikusnak és hadvezérnek igazodnia kellett az elvárt mintákhoz, elmélyült tanulással, világlátással, kapcsolatrendszere kiépítésével fel kellett készülnie a különböző társadalmi szerepeire, tudomásul kellett vennie, hogy mind szélesebb az a réteg, amely érti viselkedése mozgatóit, észreveszi lépéseinek hibáit. A kora újkorban a tehetséges, korszerű műveltséggel és technikai képzettséggel rendelkező értelmiségnek növekszik a társadalmi presztízse.

A világi és egyházi hatalmi központokban egyre keresettebbek a festők, rézmetszők, jogtudó udvari emberek, hadmérnökök, uralkodó- és államimázsban gondolkodó történetírók, európai hatalmi egyensúly kialakítására törekvő diplomaták. Nagy Sándor végül lemond a szép Pankaszpéról a szerelmes festő javára, ami a barokkban az uralkodói nemes nagylelkűség példája, ugyanakkor e gesztusban a művész elismerése is benne rejlik. A háttérben a legitim és eredményes küzdelem szimbólumaként Héraklész, a mesterségek, tudomány, művészet védelmezőjeként a sisakos, pajzsos Minerva jelenik meg – az uralkodó és a művész védelmezője és példaképe. A kép és az érzelem születésének ábrázolása, a nyilát elröppentő Ámor, a hűséget jelképező kutya, az incselkedő majom, a hangszer a földi örömöket is szimbolizálja, a történetírói művekben megörökített hosszú távú hírnév, dicsőség mellett az aktuális sikereket is megjelenítve. A kora újkorban a falikárpitoktól a széphistóriákig sokféle módon ábrázolt Nagy Sándor személye többféle értelmet hordozott: jelképezte az uralkodói elbizakodottságot, az embert, aki gőgjében még életében felvetette magát az olümposzi istenek közé, s akit sasok és griffek emeltek a levegőbe, másrészt a városházák kapuján a kilenc hős egyikeként a jó kormányzásra intette a városi polgárságot.