MICHAEL ​HULSE (1955) angol fordító, kritikus és költő. 1978-ban Dole Queur című versével megnyerte az első Nemzeti Költészeti Versenyt, amelynek zsűrijében Ted Hughes, Fleur Adcock és Gavin Ewart foglalt helyet. 1980-ban Eric Gregory-díjat nyert, 1991-ben Cholmondeley-díjat. Az egyetlen költő, aki a Bridport Költészeti Díjat két alkalommal is megkapta (1988, 1993).

A regény Zeelandról, Hollandiának erről a különleges részéről szól, és 1944-tól 1971-ig követi végig egy család történetét. Bemutatja, hogy a háború hogyan sújtotta az országot, és a nemzet hogyan őrizte meg tradicionális vitalitását mindeközben, hogy új virágzásnak indulhasson a harcok után. 

Mark Collins regénye, a Hazátlanok egy olyan történetet mesél el, néhány hétköznapi, egyszerű ember sorsán keresztül, ami nekünk, magyaroknak különösen érdekes lehet, hiszen az 1956-os forradalom utóéletének egy eddig elhallgatott, szinte elfelejtett epizódjáról rántja le a leplet.

Semezdin Mehmedinović önéletrajzi ihletésű kisregényének elbeszélője az ostromlott Szarajevóban próbálja átvészelni a kilencvenes évek legvéresebb konfliktusát, ám végül mégis kénytelen elhagyni a hazáját. A rövid történetekből felépített kötetben az ostromlott város nem díszlet, hanem komor valóság, de a szabad élet reményével kecsegtető, motelszagú Újvilág is a kitaszítottság és valóra nem váltható ígéretek földje marad. A Ruszki kompjuter a háborús évek és az emigráció első időszakának érzékenyen, finom humorral és kegyetlen őszinteséggel megírt naplója, a szemtanú látomása egy darabokra hullott világból, az önhibájukon kívül pokolra került, ott mégis a helyüket kereső emberekről. A kisregény megjelenése óta a délszláv háború (újra)értelmezésének egyik megkerülhetetlen könyvévé vált. A vérontásban szilánkokra hasadó tudat, és az emigráció gyökértelenségében őrlődő emlékezet megrendítő krónikája.

A regény igazságok és féligazságok, feloldhatatlan paradoxonok és egymással szemben álló nézőpontok lépcsőfokain keresztül vezet vissza bennünket a nyolcvanas évek endemikussá vált korrupciójának és felmagasztalt erőszakának világába. 

A regényben feltűnő történet egyszerűen összefoglalható: Taaniel és Anna Észtországból Németországba utazva Lengyelországban elgázol egy embert. A baleset után betuszkolják a holttestet a kocsi hátsó ülésére, majd egy kifosztott templomba teszik. Utazásuk alatt végig próbálják eltakarni a vérnyomokat a hátsó ülésen. Németországban egy panzióban szállnak meg, megismerkednek Alekszandr-ral és Marfával. Taaniel elhagyja Annát. A regény a kakukkszón elmélkedő Anna gondolataival zárul.

„Nem mondom el, hogy Morót megettem, majdnem megettem, hogy éreztem, ahogy mikroszkopikus méretben, görbén és magától értetődően zuhant bele a testembe és a világba. S aztán mindennek vége lett, kezdődött elölről, könnyebb lett a lélegzet.”

A kötet Giorgio Vasta első regénye, 2008-ban látott napvilágot számos díjjal jutalmazták. Többek között francia, német, holland, spanyol és cseh nyelven is megjelent.

Margereth Obexer 1970-ben született a dél-tiroli Brixenben, Olaszországban. Jelenleg Berlinben él. Drámákat, rádiójátékokat, elbeszéléseket és kritikákat ír, olasz nyelvből fordít. A WDR dramaturgja, a Freitag irodalmi szerkesztője. 2005-ben Solitude-ösztöndíjasként három hónapot töltött Budapesten. Ulrike Syha 1976-ban született Wiesbadenben. Lipcsében tanult dramaturgiát, majd rendezőasszisztensként dolgozott ugyanitt. Műveit bemutatták többek között Lipcsében, Hamburgban, Bécsben és Stuttgartban. Drámákat fordít, mások mellett Lars von Triertől és Alan Ayckbourntól. 2008-ban Solitude-ösztöndíjasként három hónapot töltött Budapesten.