A magyar történetszemlélet és történelemértelmezés jelenkori körképét feltáró, az elmúlt évtized alatt keletkezett írásaiból válogatva állította össze tanulmánykötetét a történész szerző. A hazai történetírás elméletét és főbb irányvonalait taglaló - egymástól függetlenül keletkezett írásokból szerkesztett - kötet egyrészt a historiográfiát mint intellektuális tevékenységet, másrészt mint műfajt mutatja be, egyfajta speciális 'tudományos diskurzus' megnyilvánulásaként. A rankei forráskritika (a történeti szövegekre alkalmazott filológia), az intuíció képezte historizmus, majd a tömeges társadalmi jelenségek vizsgálatánál statisztikai módszert alkalmazó történelemértelmezések felvázolása után a tudomány alapvető fogalmai és problémakörei (pl. város és polgár, polgárosodás és asszimiláció, civil társadalom és liberális állam, közép- és kelet-európai koncepciók, történetírói identitások és a magyarság sorkérdései stb.) mentén jellemzi a jelen és a közelmúlt szakírásokban megnyilvánuló hazai történetszemléletét, bizonyítva, hogy a múlt feltárása nemcsak a primer források értékelésén, hanem a történész munkamódszerén is sok múlik.​