Vissza ​a filmekhez! – ebben a rövid, jelmondatszerű felszólításban ragadható meg Gyenge Zsolt könyvének fő célkitűzése. Méghozzá vissza a filmek (vizuális) tapasztalatához. „A sok szimbólumot, kódot, narratív struktúrát, ideológiát és műfajt azonosító és tárgyaló elemzés erdejében ugyanis – írja a szerző a Bevezetésben – mintha elfelejtkeztünk volna a vizualitásról.” Mindehhez a fenomenológiai filmelemzés elméletén keresztül vezet az út, vagyis egy olyan elmélet útján, amely a dolgok naiv, természetes, reflektálatlan percepciójához igyekszik visszatérni. Márpedig a filmben, a filmnézés során elsődlegesen a világ számunkra való „dolgai”, vagyis a mindennapi élettapasztalatok segítségével tájékozódunk. Egy ilyen módszer a reflektív tudományosság ellen érvel – a fenomenológia elmélete azonban nem tartozik az egyszerű olvasmányok közé. Nincs ebben ellentmondás? Nos, ha van, az feltétlenül termékenynek mondható, amelyet e könyv első, elméleti fejezetei bizonyítanak. A látszólagos ellentmondás másik feloldása pedig a további, elemző fejezetekben rejlik, amelyekben a szerző fenomenológiai megközelítését, elemzésmódját konkrét filmekre, életművekre és a film különböző megnyilvánulási formáira alkalmazza, nevezetesen Abbas Kiarostamira, Roy Anderssonra és a videóművészetre. A könyvben kidolgozott fenomenológiai filmelemzés elmélete ezen a módon is eljut a „dolgokhoz” – az olvasó pedig egy igen meggyőző elemzői attitűd megismerésétől az elemzett „dolgok” jobb megismeréséhez. Azaz: vissza a filmekhez.
Gelencsér Gábor, docens, ELTE