Idén lesz harminc éve, hogy először találkoztam Fehér M. Istvánnal, a magyar filozófiatörténet nemzetközileg elismert hermeneutájával, akinek életműve nemcsak mennyisége, hanem tudományos minősége miatt is kiemelkedő. Úgy gondolom, Fehér M. István olyan alapokat rakott le a rendszerváltozást követően a filozófiai hermeneutika magas szintű elsajátításához, amelyek révén ez az irányzat egy új generáció érdeklődésének középpontjába kerülhetett, azt is lehet mondani: iskolát teremtett. Ennek az iskolának egyik bölcsője volt a Miskolci Egyetemen általa vezetett filozófia tanszék, ahol tanítványa lettem.

A L’Harmattan Könyvkiadó 1999-es megalakulásakor személyes ambíciómnak tekintettem a kortárs magyar filozófiai, ezen belül a hermeneutika és a fenomenológia világába betekintést nyújtó művek kiadását. Ebből a célból felkértem Istvánt, hogy indítson saját sorozatot, amit örömmel elvállalt, így indult útjára A filozófia útjai című kollekció. A mai napig 22 kötet jelent meg a sorozatban, azaz évente egy. Ismerve a magyar filozófiai könyvkiadás világát, ez nagyszerű eredménynek számít, főleg a folyamatossága miatt. A sorozat logója a Möbius-szalag vizuális parafrázisa, amely a hermeneutikai körforgást szimbolizálja. E sorozatban kaptak publikációs lehetőséget tanítványai, megjelentek elismert kortárs filozófusok műveinek fordításai és konferenciakötetek egyaránt.

A sorozatszerkesztés mellett sokat egyeztettünk életművének kiadásáról. Eredetileg, a német könyvkiadási mintáknak megfelelő, a teljes alkotói pályát felölelő többkötetes és sok évre, akár évtizedre felépített, időrendi sorrendben közreadott gyűjtemény létrehozásában gondolkodtunk. Ennek indoka Fehér M. István rendkívül termékeny és szerteágazó életműve volt. A problémát elsősorban a korábban, akár évtizedekkel a másodközlés előtt kiadott művek digitalizálása, valamint a szerző érzékeny önreflektivitása okozta, mivel egy igazi hermeneuta folyamatosan újraértelmezi korábbi álláspontját. Ez az attitűd nagyon jellemző volt Istvánra. Sokszor talált gondolati magvakat fiatalkori írásaiban, sőt egyszer egy beszélgetésben elmondta: „Mielőtt megismertem volna a hermeneutikát, már hermeneuta voltam.” A két évtizeden át tartó közös gondolkodás eredményeként eljutottunk az életmű legfontosabb összefoglalásáig, ami négy kötetben Filozófia, történet, értelmezés (Hermeneutikai tanulmányok 2000–2020) címen jelent meg. Ennek az opus magnumnak a keletkezési körülményeit szeretném az alábbiakban összefoglalni.

A tudományos könyvkiadás világában két meghatározó szempontot szükséges mérlegelni: (1) a publikálásra váró kézirat terjedelme és kivitelezési formája, (2) a kötet finanszírozása. Fehér M. István négykötetes gyűjteményénél mindkét szempont többször változott, így a beadott támogatási kérelmek paraméterezésén jól kimutatható a szerző koncepciójának bővülési folyamata. Már a közös gondolkodás első pillanataiban látszott, hogy nem sűríthető egy kötetbe a tervezett tartalomtömeg, ezért 2020 tavaszán, az első kérelem beadásánál két kötet kiadását terveztük. A pályázati dokumentációban István a következőképpen foglalta össze a tartalmat:

„A tervezett kétkötetes tanulmánykötet az elmúlt, hozzávetőleg egy évtized alatt keletkezett hermeneutikai–filozófiatörténeti kutatásaimra, írásaimra épül. A körülbelül 25-26 fejezetből álló kötet meghatározott kérdéscsoportok, ill. problémakörök köré szerveződik, az eredeti tanulmányok, melyek a mostani átdolgozás alapjául szolgálnak, többségükben magyar, ill. nemzetközi szakmai folyóiratokban vagy kollektív kötetekben láttak napvilágot.”

Miután a támogató jelezte támogatási szándékát, folytatódott a tervezés. István újra és újra áttekintette az eredeti koncepcióhoz kapcsolható tanulmányokat, és pár hét múlva jelezte felém, hogy szükségesnek tartja a terjedelmet bővíteni. Áttekintettük a lehetőségeket, és arra jutottunk, hogy újabb pályázat beadása indokolt. A 2020 nyarán beadott pályázati dokumentációban már három kötet és 90 szerzői ív terjedelem szerepelt, így a tartalomtömeg gyakorlatilag megduplázódott. Kettős finanszírozású köteteket a L’Harmattan Kiadó nem szokott kiadni, de ebben az esetben ez volt az egyetlen lehetőségünk. István tekintélyének jelentős szerepe volt a második támogatás elnyerésében, így megállapodásunk szerint 2020 szeptember közepére kellett az első kötet kéziratát átadni az olvasószerkesztőnek. 

A helyzetet bonyolította, hogy István tervei szerint a három kötet összefüggő koncepcióba ágyazódott, ezért minden kötet végén szerepel az összesített tartalomjegyzék. A leadott kéziratban 15 rész és 68 tanulmány szerepelt. A tavasszal beadott koncepcióterv még 25-26 tanulmányt tartalmazott. A fél év alatt közel háromszorosára bővülő kézirattömeg újratervezést igényelt, ezért úgy döntöttünk, hogy négy kötetben fogjuk megjelentetni a művet. 

Az idő sürgetett minket, mert év végére meg kellett jelentetni három kötetet (a negyedik nem volt a támogatói kérelmekben), ez volt a pályázati vállalásunk, ezért nagyon pontos ütemtervet készítettünk. Ennek értelmében az olvasószerkesztési, tipográfiai tervezési, a tördelési és a borítótervezési munkafolyamatok párhuzamosan zajlottak. Aki ismeri a tudományos könyvkiadás világát, annak meghökkentő lehet ez a vállalás. Általában egy 500 oldalas keménytáblás kötet kiadása 5-6 hónap alatt reális. Ennek elsődleges oka a ciklikus kiadói működés (nem lehet egyenletesen terhelni az egyes munkafolyamatokat), másodlagos oka a szerző által ráfordított idő. Mi arra vállalkoztunk, hogy három hónap alatt három 500 oldalas könyvet jelentessünk meg. Ez rendkívül intenzív figyelmet, a határidők szigorú betartását és precizitást követelt meg minden egyes résztvevőtől. Mielőtt a kiadási folyamat részletezésére kitérnék, bevezetésként olvassák el Tiszóczi Tamás olvasószerkesztő rövid értékelését a munkafolyamatról: 

„Együttműködésünk első időszakában le kellett küzdeni némi távolságtartást, ami egy olyan, nem mindennapi filozófiai erudícióval rendelkező, jó stiláris érzékű, rendkívül precízen fogalmazó szerzőnél, mint Fehér M. István, számomra érthető is volt: korábban nem dolgoztunk ugyanis még együtt, nyilván tartott tőle, hogy esetleg avatatlan kezekbe kerül az életművét összegző 4 köteten való munkálkodás. Meg is kérdezte tőlem az elején, hogy egyáltalán mit akarok javítani… De aztán ahogy megkapta tőlem az első korrektúrákat, felengedett benne az idegenkedés. Egyrészt megnyugodott, hogy nem akarom újrafogalmazni a mondatait, másrészt talán ő is ekkor szembesült azzal, hogy az első pillanattól fogva négy köteten dolgozunk egyszerre: egységesíteni, pontosítani kellett a jegyzetapparátust, pótolni kellett a tanulmányok végén álló irodalomjegyzékek hiányzó tételeit, fel kellett oldani a nem teljes bibliográfiai leírást tartalmazó hivatkozásokat, kétféle, egy részletes, illetve egy áttekintő tartalomjegyzéket kellett kialakítani. Aztán a tördelt anyagban végig kellett nézni 2000 oldalnyi élőfej-szöveget. Ráadásul a négy kötet a végleges tartalmát menet közben nyerte el, ugyanis a szerző még szükségesnek látta egy új tanulmány beillesztését a 4. kötetbe, melynek a címe az addigra már megjelent 1. kötet tartalomjegyzékében nem szerepel.

Munkakapcsolatunk így aztán menet közben olajozottá és gördülékennyé vált, számomra mintegy gyakorlati bizonyítékát nyújtva annak, hogy a hermeneutika Fehér M. István számára nem csupán elmélet, hanem egyúttal praxis.

Megnyugvás volt olvasni az 1. kötet megjelenését nyugtázó levelében, hogy a »kötet szép, a borító jól sikerült, az egész könyv jó összbenyomást kelt”.

A szerződésben meghatározott kéziratleadási, szerkesztési, tördelési és borítótervezési mátrix olyan komplex és összehangolt munkát igényelt, amelyben minden résztvevő pontosan ismeri a megvalósítás egyetlen lehetséges forgatókönyvét. A kiadó részéről Tiszóczi Tamás mellett Daróczi Annamária tördelő és Kára László műszaki vezető vett részt az operatív folyamatokban, amit Váradi Péter főszerkesztővel folyamatosan ellenőriztünk.

A műszaki feladatok sorában az első a tipográfiai tervezés. Tervet akkor lehet készíteni, ha a szerzővel közösen eldöntöttük a kötet méretét, a kenyérszöveg betűjének és lábjegyzetének nagyságát, a papír típusát és a címrendszer tagolásának struktúráját. Ezt követően kerül sorra a tördelés és párhuzamosan a borítótervezés, végül a nyomdába adás. Ebben az esetben nehezítette a folyamatot, hogy nem lezárt és megszerkesztett anyaggal kellett dolgozni, hanem az olvasószerkesztés során is formálódtak új szempontok. Ennek dinamikáját mutatja szemléletesen Daróczi Annamária naplószerűen megírt beszámolója:

„Fehér M. István köteteinek ütemezése, a munkafolyamatok menetrendje:

• Október 7-én érkezett ezzel kapcsolatban az első e-mail hozzám. Ebben 3 kötetről volt szó, továbbá a kezdeti munkafolyamatok határidejének fixálásáról: tipográfia véglegesítése – 10. 15., borító véglegesítése – 10. 22.
  Október 9.: Fehér M. István elküldi a naprakésszé tett tartalomjegyzéket, ebben már 4 kötet szerepel, 68 tanulmánnyal plusz egy utószóval, illetve itt küldi el a 4. kötet részletes tartalomjegyzékét is.
  Október 8-án küldöm el az első tipográfiai tervet véleményezésre.
• 3 körben, több egyeztetéssel véglegesítettük a tipográfiai tervet. Fehér M. István egy klasszikusabb tükörméretet szeretett volna, a kötetek hossza miatt viszont abban maradtunk a szerkesztőséggel, hogy ez sajnos nem kivitelezhető. Ennek ellenére igyekeztem a lehető legtöbb kérésnek megfelelni, és úgy alakítani a belív kinézetét, hogy az mindenki számára ideális és megfelelő legyen. Október 10-re készen volt a végleges.
• Október 15-én még az első kötet struktúrájának kialakítása van folyamatban, Tamás és Fehér M. István levelezik erről, viszont a leveleket én is megkapom, így láthatom, hogy hol tart az előkészítés folyamata, mire számíthatok, hogy készüljek.
• Főleg a tartalomjegyzékek kapcsán merülnek fel kérdések: minden kötetben az adott kötet részletes tartalomjegyzéke szerepel, a végére pedig a 4 kötet áttekintő tartalomjegyzékét terveztük – utóbbiban csak a nagyobb fejezetek (belső címoldalon kiemelt) címei és a tanulmányok főcímei szerepelnének, míg előbbiben minden címfokozat: ez egy címmel »lejjebb megy« (római számmal jelzett belső címoldalas címek, arab számos tanulmánycímek, majd római számos alcímek).
• Címeknél: a belső címoldalakon elhelyezett szakaszcímek és a tanulmánycímek folytatólagos számozást kaptak, míg a harmadik címfokozat tanulmányonként újrakezdődő számozással van.
• Október 16-án kaptam meg az első kötet első néhány fejezetét, illetve további javaslatokat a kötet kinézetével kapcsolatban – itt még a tartalomjegyzékek részletei nem voltak tisztázottak, hogy legyen-e kettő (elöl a részletes, a végén az áttekintő), vagy sem.
• A kötetek különlegességének számít, hogy noha – azon túl, hogy indexbe kerülnek – nem szoktuk a szövegközi lábjegyzetszámokat külön kiemelni, a szerző kérésére, hogy markánsabban látszódjanak, bolddal is kiemelésre kerültek, számozásuk tanulmányonként újrakezdődik.
• Még aznap (október 16.) megkaptam az összes maradék tanulmányt az első kötethez.
• Az első kötet egy előszóból, 3 főbb egységből, azokon belül pedig összesen 16 tanulmányból állt. A szoros határidőre való tekintettel abban állapodtunk meg Tamással, hogy nem egyben küldöm korrektúrára az egész kötetet, hanem főbb egységenként, tehát 3 részre tagolva. Így amikor egy kész volt, már ment is Tamáshoz, így amíg ő azt nézte (párhuzamosan már a következő kötet korrektúrájával), én folytattam az első könyv tördelését.
• Október 19.: ekkor érkezett a véglegesnek mondott anyaghoz az első jelentős kiegészítés, ami az előszót érintette. A későbbiek során is folyamatosak voltak az ilyen betoldások, amik egy-két bekezdésnyi szöveget is tartalmazhattak akár.
• Főleg a lábjegyzetek esetében fordultak elő jelentős kiegészítések, sok esetben újabb, hosszabb jegyzeteket létrehozva.
• Október 21.: végső simításként megkaptam az első kötet tanulmányainak eredeti megjelenési helyeit, illetve az első kötet névmutatóját – még az oldalszámok nélkül.
• Ugyanaznap: a kötet első blokkja korrektúrára küldve a szerzőnek és Tamásnak. Itt még mindig folyamatban van a tipográfiai terv véglegesítése, hiszen a végleges szöveggel váltak láthatóvá olyan apróbb dolgok, amiknek még szükséges volt az elrendezése, finomítása.
• Október 22.: a teljes első kötet betördelésre került, elküldtem a szerzőnek és Tamásnak – még mindig folyamatban van bizonyos tipográfiai kérdések tisztázása.
• Október 24.: visszakaptam a korrektúrát a szerzőtől.
• Fehér M. István írásainak jellegzetessége, hogy a kötet kenyérszövegén túl egy párhuzamos értekezést folytat a lábjegyzetekben. Ennek ékes példáját adja már az első kötetben, ahol a 365. oldal első harmadánál kezdődő jegyzet egészen a 367. oldalig tart.
• Október 26-án lassan véglegesítés felé halad a kötet, a második korrektúrafordulóval – és még mindig a tipográfiai kérdések elsimításával.
• Október 30.: a véglegesítésre került kötet alapján készített névmutató is megérkezik tördelésre.
• November 3.: a borítótervezés még folyamatban van, egyelőre nem kapta meg a végső formáját.
• November 4.: még mindig tipográfiai kérdésekről folyik a vita, pedig az előzetes tervek szerint már le kellett volna zárni az első kötetet.
• November 11.: második kötet első blokkját megkapom tördelésre – az elsőhöz hasonlóan a második kötet is 3 nagyobb egységből áll, amelyek alá összesen 14 tanulmány van rendelve.
• Itt már az eredeti tervekhez képest elcsúszás volt, ugyanis a korábbi elképzelések szerint az az írás, amely a második kötet nyitó tanulmánya lett volna, az első kötet végére került.
• November 13.: újabb módosított szöveg érkezik a második kötet tanulmányaihoz – folyamatosan változnak, még tördelés közben is, egészen a nyomtatásig nem tekinthető egyik sem lezárt kéziratnak.
• November 16.: a második kötet első két blokkját első tördelt korrektúrára küldtem.
• Még aznap az első kötetre megkaptam a jóváhagyást, miszerint nyomdába küldhető.
• November 18.: az első kötet nyomtatása már folyamatban, ám a szerző még szeretett volna módosítani rajta. Erre itt már nem volt lehetőség – a módosítás az áttekintő tartalomjegyzéket érintette volna, mivel idő közben a negyedik kötetbe beillesztésre került még egy tanulmány, így már összesen 68 tanulmányt tartalmaz a 4 kötet, továbbá egy elő- és utószót.
• November 20.: a harmadik kötet első írásait megkaptam, itt már szinte tanulmányonként haladunk az idő sürgetése miatt. A szöveg folyamatos változtatása miatt lehetetlen volt tartani az eredeti menetrendet, így innentől igyekszünk még dinamikusabban dolgozni Tamással, kisebb adagokat küldve egymásnak.
• A harmadik könyv 6 nagyobb egységből és 19 tanulmányból áll – az eredeti elképzelés ennél a kötetnél 5 nagyobb egység és 15 tanulmány volt, azonban a 4. kötetbe tervezett első blokk átmozgatásra került, hogy a könyvek hossza egységesebbé váljon.
• November 23.: a második kötet mutatózása megkezdődik.
• November 30.: a névmutatóval kiegészített, teljes második kötet korrektúrára ment a szerzőhöz – itt még mindig felmerülnek olyan stilisztikai, tartalmi, tipográfiai kérdések, amik ugyan az első kötet esetében elfogadásra kerültek, de itt mégis a módosítás mellett döntöttünk.
• November 30.: a harmadik kötet anyagát elküldtem első korrektúrára.
• December 1.: a második kötet második korrektúra köre és jóváhagyása, lezárása megtörtént.
• December 3.: a harmadik kötetnél ismét felmerült egy olyan anomália, mint az elsőnél – a 264. oldalon lévő lábjegyzet a 266. oldalig tart, ezáltal a 265. oldalon nem szerepel más, mint jegyzetszöveg.
• December 4.: a harmadik kötet szövegét a szerző jóváhagyta, így mehetett névmutatózásra (ami december 7-én megérkezett).
• December 9-én a harmadik kötet is nyomdakész lett (később, december 18-án a tervezett negyedik kötetbe beillesztésre került egy plusz blokk és az ahhoz tartozó tanulmány, a 70., aminek a feltüntetését kérte a szerző a harmadik kötet összesített tartalomjegyzékében).
• Január 4.: bekerült a harmadik kötet végére, az összesített tartalomjegyzékbe a plusz tanulmány, ezt követően indult a nyomtatás.
• A 4. kötetnél némiképp lelassult az előkészítés folyamata, az első 3 tördelhető tanulmányt csak február 23-án kaptam meg, míg az utolsókat március 4-én – közben az előző kötetek munkafolyamatához hasonlóan folyamatosan, kisebb adagokban érkeztek a tanulmányok.
• A negyedik kötet tervezett struktúrája: 4 nagyobb blokk, 23 tanulmány, plusz az utószó. A végső tartalma: 4 blokk (az újonnan betoldottal kiegészülve, mivel az első nagyobb egység átmozgatásra került a harmadik kötetbe), 21 tanulmány, továbbá az utószó.
• Március 8.: a negyedik kötet első tördelt korrektúrája elküldve.
• Március 23.: a negyedik kötet végső javítása és még ugyanaznap a jóváhagyása is megtörtént a névmutató elkészítése előtt.
• Március 29.: a névmutató átküldésével még egy utolsó jóváhagyásra küldtem a negyedik kötet anyagát.
• A képmelléklet finomítása és a névmutató kiegészítése miatt a kötet utolsó véglegesítése egészen április 26-ig elhúzódik, akkor kapom meg a szerző jóváhagyását a nyomtatáshoz – itt zárul le az engem érintő folyamat.”

Ebből a részletes beszámolóból kiderül a munkafolyamatok rendkívüli dinamikája és folyamatos változása és alkalmazkodása az új impulzusokhoz. A szerző karmesterként irányítja a kiadó zenekarát, sokszor improvizálva, az egyetlen cél, a megjelenés felé. 

Daróczi Annamária erre a partnerkapcsolatra a következőképpen emlékezik: „Noha a könyvek tördelése bizonyos szempontból sematikusnak tekinthető, hiszen a könyvkiadás szabályai ismertek és jól szabottak, mégis elmondható, hogy minden egyes kötet, ahogy minden egyes szerző is, egyedi és megismételhetetlen. Különösen igaz ez Fehér M. István írásaira, akivel a közös munka felejthetetlen élményt adott. Noha a munka első pillanatában megvolt a 4 kötet tartalomjegyzéke és struktúrája, a tördelés során mégis kiderült, hogy egy olyan elmét, amilyen Fehér M. Istvánnak van, nem lehet keretek és szabályok közé fogni. Így az egész szöveg egy dinamikusan változó masszává vált, amiből kollégáimmal igyekeztünk a nagyközönség számára egy strukturált, impozáns sorozatot alkotni. Egy ekkora lélegzetvételű munka határidőre való teljesítéséhez pontos időbeosztás és egy harmonikus közös munka szükséges. Szerencsés az a helyzet, hogy a kiadóban mi mind jól ismerjük egymást, és egymás keze alá dolgozva az olvasószerkesztővel, pontos és dinamikus egységben munkálkodva, egy ősz alatt létrehoztuk ezt a monumentális négykötetes kiadást. Természetesen figyelve a szerző írói stílusának sajátosságaira, a különlegesen hosszú, olykor oldalakon átívelő lábjegyzetekre, amik feltétlen szükségesek voltak ahhoz, hogy a szövegeik komplexitása érthető legyen. Tördelőként különösen nagy élmény volt megtapasztalni, hogy a könyv kialakítása során partnerként tudok beszélni a szerzővel, akivel közösen gondolkodva, konstruktív vitákat folytatva építjük fel a virtuális térben azt, amit az olvasó később, mint fizikai példányt, könyvet, a kezében tud tartani.”

A könyvkiadás folyamatának leglátványosabb eleme a borítótervezés, ami jól mutatja be egy kiinduló koncepció evolúcióját a végleges állapotig. Az alábbiakban illusztrációk segítségével szeretném rekonstruálni a tervezés egészét. 

A borítótervezést az esetek többségében személyes egyeztetés előzi meg. A kiadó bemutatja korábbi könyvein keresztül a méreteket, a kötészeti formákat, a vizuális elrendezés lehetőségeit. A szerzővel közösen meghatározzuk a mű pontos címét és alcímét. Emellett elkérjük a szerzőtől a borító kellékeit: a fülszöveget, a rövid életrajzot, a szerzőt ábrázoló fotográfiát és egy rövid bibliográfiát. 

Istvánnak a címről határozott elképzelése volt, makacsul ragaszkodott a magyar tudományos gyakorlatban rendszeresen használt háromszavas címhez (pedig sokáig győzködtem ennek megváltoztatásáról). Ezen kívül azonban semmi máshoz. Egy rövid, lényegre törő fülszövegen kívül nem kaptunk tőle mást. Hiába terveztük a köteteket védőborítóval, őt csak a fül szélessége és funkcionalitása érdekelte, nem kívánt elhelyezni ott semmit. Mindent a tudományos megjelentetés céljainak rendelt alá, amit előzetes instrukcióiban így fogalmazott meg:

Kérném, hogy a borító tartson egyensúlyt a klasszikus borítótípus és a posztmodern krix-kraxok között, lehetőleg legyen szolid és visszafogott. Jó volna valamilyen kép vagy grafika. A betűtípus inkább telt vagy kerekded legyen (példa: a Tengelyi-emlékkötet főcíme), mint modern szálkás, egyszínű (nem úgy, mint JA-nál): Mérlegelhető egy, a Wiener-kötethez hasonló keretezés, valamilyen képpel vagy grafikával »lágyítva«. A kötetek ugyanazt a borítót tartalmazzák, talán némileg eltérő színezéssel, hogy ránézésre lehessen látni, hogy ez a válogatás első, második stb. kötete (az elülső borítón szereplő I., II. stb. megnevezés fontos, de, nekem úgy tűnik, nem elég). A József Attila (=JA) kiadás esetén ráadásul a borítón a kötetszám nem is szerepel. Ki kell nyitni a könyvet, hogy a belső címoldalon lássuk, hányadik kötetről van szó. Ezt jó volna elkerülni.”

Ez alapján Kára László kollégám három tervet készített. 

Mindhárom verzió klasszikus megoldásokat alkalmaz a betűválasztás és a felhasznált képek tekintetében, azonban nehezen megoldható ötletesen a négy kötet egységes kezelése, ezért más irányból próbáltuk megközelíteni a tervezési folyamatot. Olyan közismert műalkotást kerestünk, amely egyértelműen utal a kötet tartalmára. Hosszas mérlegelés, tanakodás, kutatómunka végén Raffaello Santi Az athéni iskola című freskóját választottuk ki. A mű a klasszikus görög filozófia meghatározó alakjai mellett a reneszánsz kultúra legnagyobbjait egy kompozícióban jeleníti meg, ami utal a horizont-összeolvadás hermeneutikai kategóriájára is. Emellett mindkét központi alak, Arisztotelész és Platón (aki egyben Leonardo is), könyvet tart kezében. A borító kialakításakor erre a vizuális elemre szerettünk volna fókuszálni, ezért a borító címoldalán kiemeltük a könyvet tartó kezeket, valamint a címben szereplő filozófia szót.

Ez a koncepció alapvetően mindenkinek megfelelő kiindulási alap lett. Néhány apróbb módosítást tettünk a címfokozatoknál, és eljátszottunk néhány új megoldással, ami szervesen összekapcsolja a négy kötetet, így született meg a gerinceken visszatérő és a megjelenés folyamatában kirajzolódó megoldás, ami a következőképpen nézett ki a tervezőasztalon.

Erre István a következőket írta: „Igen köszönöm, megkaptam. Még emészteném egy kicsit, ez nekem elsőre túl merész és posztmodern. Főleg a gerincre vitt képrészletek szokatlanok. Meggondolandó, hogy az olvasó, aki a kezébe veszi, ebben a figyelmet önmagára irányító és a látványos látványra koncentráló külsőségben a szolid tudományosság megnyilvánulását látja-e vagy valami gyökeresen mást?
Egyelőre néhány apróbb észrevétel:
– A háttérszínek a II–IV. köteteknél lágyítandók, különösen a II. nem szép.
– Az első borítón levő festmény kellőképpen elnagyolt, a háttérbe húzódik, a gerincen és a hátsó borítón levő festményrészletek viszont túl erősnek tűnnek.
– Jól látom, hogy szerző és könyvcím ismétlése a hátsó borítón jórészt helykitöltés céljait szolgálja? Szerencsés ez az ismétlés (főleg, hogy a gerincen is van már egy szerző–cím páros)?”

Javaslatai szerint elvégeztük a javításokat. Lágyítottuk a pasztellszíneket, és összehangoltuk a gerincen lévő képeket oly módon, hogy a borító címoldalán elhalványítva jelenik meg a freskó egésze, a gerincen pedig a hátsó borítóra elcsúsztatva, színes kiemeléssel tettük hangsúlyossá a képet. Ezzel a megoldással sikerült az összképet harmonizálni, és megszületett a végleges verzió. Ezt a munkafolyamatot az első nyomdába adás, tehát november eleje előtt kellett teljes egészében kidolgozni, miközben már az olvasószerkesztés és a tördelés zajlott az ütemezésnek megfelelően. Így a nyomdába adásoknál már csak az egyes kötetek gerincvastagságát kellett beállítani.

A fent részletezett műveleti folyamatok dinamikáját és a hozzájuk rendelt határidőket az első három kötet megjelenéséig kellett szigorúan tartanunk, mivel az elszámolás ezekre a példányokra vonatkozott. A negyedik kötetnél, az opus magnum lezárásánál, az időkorlát nem szorított annyira. Istvánnal többször egyeztettem még a kézirat legvégső lezárásáról, de további módosításokat nem eszközölt, ezért a harmadik és negyedik kötetben szereplő összesített tartalomjegyzék ugyanaz maradt. A negyedik kötet május közepén jött ki a nyomdából. Összesen 144 szerző ív (ebből 51 szerzői ív jegyzet) öltött formát a kötetekben. A negyedik kötetet István még a kezébe vehette, néhány héttel később már nem tudtunk iránymutatást kérni Tőle.

Hatalmas megtiszteltetés egy kiadó életében ha munkája segítségével egy életmű fennmarad az utókor számára. Úgy gondolom, hogy mi mindannyian egy tudománytörténeti esemény részesei voltunk, és emlékezni fogunk minden pillanatra és közös erőfeszítésre, ami immár örökre összeköt bennünket Istvánnal.

Gyenes Ádám