Hasonló termékek
Klasszikus művek újrafordítása
Szerkesztők: Gulyás Adrienn, Mudriczki Judit, Sepsi Enikő, Horváth Géza
Az emberáldozattól az istennév kimondhatatlanságáig
Az Ószövetség gondolatvilágának kétféle megközelítése, a vallástörténeti és a teológiai, igen közel áll egymáshoz, mégsem azonos. A vallástörténeti a vallási gondolatok kialakulását, azok hátterét és a gyakorlatban való megjelenését, a vallásgyakorlatot vizsgálja, míg a teológiai magukra a gondolatokra, azok tartalmára és összefüggésrendszerére koncentrál.
Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter korában
Mintegy két és fél évszázada, hogy a magyarigeni prédikátor, Bod Péter (1712-1769) Magyar Athenas című munkájának bevezetőjében időtlenül szól hozzánk, s a 20. század, illetve korunk írói, politikai moralistái számára egyaránt érvényes módon figyelmeztet „az írástudók felelősségére”. A jelen tanulmánykötet, mely Bod Péter születésének háromszázadik évfordulója alkalmából kerül közreadásra, minden tekintetben követi az idézett sorokban megfogalmazódó maximákat, vagyis hű tükörképét adja az egyes szerzők kutatói, írói felelősségvállalásának. Hogy milyen mértékben tudtak megfelelni az elvárásoknak, azt az olvasó értő ítéletére kell bízniuk, tudva azt, hogy ez a kiadvány „inkább JÓ IGYEKEZET MINT KÖNYV”.
Jókai & Jókai
Leírás
Egy ősi szimbólum sejlik fel a Prof. Dr. Németh Dávid tiszteletére készült tanulmánykötet címének hátterében, amely egyszerre utal gyökerekre, hajtásokra és növekedésre. Ahogyan a tartalomjegyzék is mutatja, az írások egyszerre követik végig az egymásra épülő teológiai tudományágakat és az emberi életciklust. Megjelenik bennük az istentisztelet kérdése, a tanítványság és küldetés sokszínűsége, az egyes életkorokhoz kapcsolódó kihívások és a lelkigondozás témája. Biblikusok és rendszeres teológusok, a filozófia és a mindennapi élet gyakorlatai felől közelítők, homiléták és lelkigondozók, hazai és külföldi szerzők osztják meg munkásságuk egy-egy gyümölcsét, odahelyezve a születésnapi asztal megterített gazdagságába. Szerkesztőként, tiszteletünket és szeretetünket kifejező kollégákként, akik közvetlen közelségben is dolgozhattunk professzor úr mellett, kívánjuk, hogy ez a gazdagság munkálja egyszerre a gyökerekhez kapcsolódást, és adjon az új hajtásokra való rácsodálkozást mind az ünnepeltnek, mind az olvasóknak, hogy együtt növekedhessünk tovább a közösen vallott, közösséget teremtő és termő hitben.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Siba Balázs, Szabóné László Lilla, Kaszó Gyula |
Megjelenés | 2021 |
Terjedelem | 342 oldal |
Kötészet | puhatáblás |
ISBN | 978-963-414-848-7 |
Sorozat | Károli könyvek |