Kísérletek a színház és a közönség viszonyának újragondolására

Az európai hagyományok szerint a színház épületében a néző rendszerint a megvilágított színpadtól elkülönítve, az elsötétített nézőtéren foglal helyet, és onnan nézi az előadást. Csendben marad, jelenlétét és tetszését csak a megfelelő pillanatokban és a megfelelő módokon nyilvánítja ki. A konvenciók tiszteletben tartása és követése kényelmessé, kiszámíthatóvá és biztonságossá teszi a színészek és a közönség találkozását mindkét oldal számára.

 Társadalmi színházi kísérlet Magyarországon

Az Új Néző társadalmi színházi program 2010 augusztusában valósult meg két Borsod megyei faluban, Ároktőn és Szomolyán. Az Új Néző az első olyan kísérlet volt Magyarországon, amely a színház eszközeit használva hozott létre nyilvános teret lokális társadalmi kérdések, köztük az etnikai feszültségek kollektív megfogalmazására és megtárgyalására. A program középpontjában a közönség részvételén alapuló színházi akciók álltak, amelyek témáit minden esetben a helyi viszonyok adták. A performatív társadalmi beavatkozáshoz egy társadalomtudományi akciókutatás is kapcsolódott, ennek eredményeit tartalmazza a kötet.

Vidnyánszky Attila és Visky András színházi világa

Színházantropológiai szótár

A kézikönyv célja, hogy bővítse tudásunkat a színpadi test lehetséges megjelenéseiről és az előadás dinamikájára adott nézői válaszreakciókról. Az egyensúlyról, az ellentétről, a montázsról és egyéb színpadi technikákról szóló gyakorlati fejezeteket olyan elméleti szócikkek követnek, mint a Szöveg és színpad vagy a Tágítás. A szerzők az előadóművészek összetett mesterségét, titkos művészetét helyezik kutatásaik középpontjába.

Ez a könyv arra tesz kísérletet, hogy mindenki számára könnyen érthetően bemutassa, hogyan működünk, és a működésünk alapján hogyan tudjuk megvalósítani céljainkat, kihozni a bennünk rejlő lehetőségeket, miként tudunk változtatni az életünkön, ha akarunk. 

A magyar színház olyan régmúlt és kortárs jelenségeit elemzi, amelyek kollaboratív munkaformákon és a kontingencia dramaturgiáján alapulnak, továbbá arra példák, hogy milyen „theatronban” válhatnak a színházcsinálók cselekvő közösséggé, a nézők „tettre késszé”, az előadás pedig a kritika időterévé.

Ez a színházi nevelés területét vizsgáló kötet arra vállalkozik, hogy egyfelől helyzetképet adjon az országos helyzetről, másrészt szakterületekre, műfajokra és fogalmakra fókuszáló elemzéseken keresztül betekintést nyújtson a terület fontosabb témáiba.

Valère Novarina a mai francia színház meghatározó egyénisége. Enigmatikus alkotásai rendkívül izgalmas kérdésfeltevésekből, végtelen hosszú névlistán feltüntetett furcsa nevű alakok jövésmenéséből, kitalált tárgyakból és meglepő akciókból állnak. Folyamatosan az emberi létezés misztériumára kérdez rá. Az ürességre és a csendre, amelynek nekiütközünk, ennek az űrnek és csendnek a „kinyilatkoztatásával” válaszol – egy forrásvízként áradó, vibrálóan játékos nyelven.