Leírás
2019–2024 között Magyarország európai parlamenti képviselőjeként Brüsszelben és Strasbourgban szemlélője és egyben résztvevője voltam az európai integráció jövőjével kapcsolatos vitáknak. Láthattam a bizonytalanságot, azt, hogy sok tekintetben útkeresés folyik Európában. Tanúja lehettem, miként keresi az európai együttműködés az önálló cselekvésének lehetőségeit a válságok korában. Egyesek – a föderatív Európa aktív harcosai – a tagállamok szerepkörének visszaszorításában érdekeltek, és abban vélik felfedezni Európa megerősödését, mások – és ők sincsenek kevesen – ezzel szemben az európai intézmények, azon belül is az Európai Parlament túlhatalmában látják az európai integráció szereptévesztését, mert szerintük a kontinens identitását az országok és népek közötti törésvonalak alkotják. Az Európai Unió jövője valóban kulcskérdés, a politikai viták viharaiban számunkra ugyanis Európa jelenti az otthont.
Szuverenitás, hatáskörök megosztása, érdekközösség és/vagy értékközösség, alkotmányos önazonosságok tisztelete, gazdasági és/vagy politikai unió, döntéshozatali mechanizmusok, bővítés és szomszédságpolitika – 2019 és 2024 között e kérdések körül folytak a legfontosabb viták az Európai Parlamentben. Megbízatásom végéhez közeledve képviselői munkásságomról való beszámoló gyanánt az ezen időszakban megszületett legfontosabb írásaimat, felszólalásaimat ajánlom a tisztelt olvasók figyelmébe.
Trócsányi László