Hasonló termékek
Levél a szemlélődő életről
Tizenkét elmélkedés
Karthauzi Guigó (†1188) írása arra keresi a választ, hogy a Szentírás szavai hogyan vezetik az imádkozó embert az Isten felé vezető úton, miként lesz az emberi szavak olvasásából az Igével, Jézus Krisztussal való találkozás.
Az üdvösség mint esély és talány. Közelítések a Márk-evangéliumhoz
A Lectio divina sorozat jelen kötete a Márk-evangélium újraolvasásához villant fel néhány szempontot, és adja az olvasó kezébe Márk művének egy új fordítását. Amiről Jézus tanított, és amiért élt, az evangélista hite szerint új esélyt ad minden embernek.
A tizenkét éves Jézusról és Lelkipásztorok imája
Boldog Elréd vagy Aelred (1109-1167) ciszterci szerzetes, az angliai Rievaulx apátja, Szent Bernát kortársa és barátja. A Krisztus emberségét, az emberi érzelmeket, szeretetet és barátságot középpontba állító művei a középkori szerzetesi irodalom egyik kiemelkedő alakjává avatják.
Manassé imája
Manassé imája a bibliai irodalom egy kevéssé ismert deuterokanonikus (protestáns szóhasználattal: apokrif) könyve. Ez az egyik legszebb korai zsidó imádságunk, amely bizonyítja azt is, hogy az ima nem kísérő jelensége, hanem forrása a cselekedeteknek.
Útjelzők
Teológiai tanulmányok a szerzetességről
Kötetünk nem kínál teljes körű ismereteket a szerzetességről, mégis szinte minden fontos kérdést érintenek szerzőink. Bízunk benne, hogy a szerzetesség iránt érdeklődők haszonnal forgatják majd.
Csendhez szokott szív - Tíz szó a benedeki hagyományból
A kötetben összegyűjtött írások a monasztikus szerzetesi élet hagyományból táplálkozó jelenére irányítják a figyelmet. A benedeki és az azt megelőző tradíció fényében kérdeznek rá arra, hogy ki a szerzetes ma, hogy milyen ösvények kínálkoznak azok számára, akik a krisztuskövetés útján az atyák nyomdokain próbálnak járni.
Hozzatok szavakat magatokkal. Közelítés a zsoltárokhoz
A kötet szerzője, Simon Tamás László, bencés szerzetes, jelenleg Rómában a Pontificio Ateneo Sant'Anselmo egyetem teológiai fakultásán tanít Újszövetséget.
A Zarándokénekek
A Zarándokzsoltárok, a Lectio divina sorozat legújabb kötete száraz, szilárd táplálék. A fiatal tudós szerző az imaszöveg, mint istentapasztalat genezisét és áthagyományozódását vizsgálja. Az inspirált, hitünk szerint kinyilatkoztatott ősi zsoltári imádságokhoz tisztelettel, mégis nagy bátorsággal közelít. Otthonosan mozog a biblikus szakirodalomban, az ősi kéziratok és a költészet világában.
Leírás
"Ebben a könyvben néhány életszentségre vezető monasztikus eszközre fogok reflektálni, amelyekre én Szent Benedek Regulájában rátaláltam. Úgy tűnik számomra, hogy ezek nem csak a monostorok, de az egyház egésze számára is különösen lényegesek. Amit Benedek részünkre közread, az nem több, mint az evangéliumi tanítás egy sajátos helyzetre alkalmazott foglalata. Remélem, tudok úgy reflektálni Szent Benedek szavaira, hogy az segítsen az olvasónak a saját körülményeire alkalmazni a tanítást, és talán ráakad majd eme ősi írások között olyan szavakra, melyek életadónak bizonyulnak."
A benedeki Regulát olvasva a szerző nem kevesebb, mint 13 olyan témát vesz sorra, melyek a monasztikus szerzetesi élet, de tágabb értelemben a keresztény élet szerves részét képezik. Az aszkézis, az olvasás, a kikapcsolódás, a szemlélődés vagy éppen a Krisztus-központú élet mind olyan kulcsfogalmak, melyek a szerzetesség kezdetei óta hozzátartoznak a teljességre irányuló emberi létmódhoz. Az elmélet gyakorlatba ültetését bontja ki Casey atya közérthető, a modern ember számára is világos, két lábbal a földön álló módon, a maga rá jellemző, finom humorával. Ahogyan Isten emberré, idegenből baráttá lett, remélhetőleg úgy válnak majd Benedek néha talán zordnak vagy maradinak tűnő meglátásai ismerőssé a "városi" olvasó szemében.
MICHAEL CASEY atya trappista szerzetes, az ausztráliai Tarrawarra Apátság tagja. Teo!lógiai tanulmányait Leuvenben végezte, majd Melbourne-ben doktorált. A középkori ciszterci irodalom szakértője és fordítója, számos önálló lelkiségi és teológiai írás szerzője. Beszédei és lelkigyakorlatai világszerte sokakat inspirálnak a monasztikus élet jobb megértésére és elmélyítésére. Eddig magyar nyelven megjelent munkája: Sem rabszolgák, sem gyermekek (Pannonhalmi Főapátság, Pannonhalma, 2019).
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Michael Casey |
Megjelenés | 2021 |
Terjedelem | 274 oldal |
Kötészet | kartonált, füles |
ISBN | 9789634147701 |
Sorozat | Lectio Divina |