Értelmezések – viták – tanulságok

A kötet szerzőinek törekvése közös abban a szándékban, hogy megértsék, milyen volt a régi rendszer és miért dőlt meg. Közösek abban is, hogy nemcsak a régit, hanem az új rendszert is kritikus pozícióból szemlélik, tudatosan szemben állnak mindenfajta apologetikával. A kötet olvasói meggyőződhetnek arról, hogy lehet a szocializmusról úgy is szólni, védelmezve magát a tradíciót, hogy a régi rendszer iránt semmiféle nosztalgikus viszonyt nem táplálnak.

Charles Taylor liberalizmuskritikája

Pogonyi Szabolcs monográfiája Charles Taylor műveinek elemzésével mutatja be a liberális állam közösségelvű kritikáját és a kritikára adott liberális válaszokat.

Az utóbbi közel húsz év német filozófiájának egyik legenergikusabb alakja, Michael Quante (1962) első könyv alakban megjelent műve ezeket a cselekvéselméleti problémákat az analitikus és a pragmatikus filozófia legújabb eredményei alapján dolgozza fel.

Az idő mint filozófiai probléma Martin Heidegger gondolkodásában

Martin ​Heidegger (1889–1976) 20. századi német filozófus gondolkodását kezdettől fogva meghatározta az idő problematikájával való konfrontáció. Vajon mit hozott az időnek ez a felfedezése és kidolgozása az ember számára? Mit jelent egy olyan filozófia a gondolkodás számára,
amely kiemelten kezeli véges időbeliségünk szempontját? 

A narratív lezáratlanság posztmodern motívuma

Számtalan könyvet írtak már filozófia és (keresztény) vallás kapcsolatáról. Ennek a könyvnek az a sajátossága, hogy kettős apológia kíván lenni egyszerre: a hité éppúgy, mint a filozófiáé. Megközelítésében ezért aztán billeg, hiszen hol a hit, hol a filozófia oldalára áll.

A német felvilágosodás végjátéka 

A 18. század derekán – a német felvilágosodás reményeinek fénykorában – a harmonikus ember antropológiai eszménye mellett elköteleződő „iskolafilozófiai” rendszergondolkodás hanyatlásnak indult. Átalakultak az észlelés- és ismeretelméleti, a motiváció- és cselekvéselméleti modellek, megváltoztak az affektus- és vágyszabályozási normák, átrendeződtek a normalitás és abnormitás határai.

„Fájdalom, különösen a múlttal kapcsolatos fájdalom miatt szomorkodni dőreség és puhány lélekre vall; míg az elmú­lás miatt fájdalmat érezni tisztességes és becsületre méltó dolog. Ezért ez utóbbi illik hozzánk mint személyekhez, tehát annyiban, amennyiben szellemi lények vagyunk.” Az Immanuel Kant munkásságával foglalkozó kötetünk címét a fentiekben idézett, Hátrahagyott metafizikai észrevételek címen közreadott munkából vettük, feltételezve azt, hogy ez a jellegzetes kanti kikötés híven reprezentálja a königsbergi filozófus gondolkodói beállítottságát.