Leírás
„Mindannyian bizonyosfajta figyelem vagyunk, a lényünk egyedi módon nyitott a létre, a valóságra, a kapcsolatokra. Minden, ami megteremtésünk óta az életünkben történt, szerepet játszott annak a figyelemnek a kialakulásában, amellyé váltunk. Objektíve és önmagában tekintve a figyelem, ami vagyunk, erkölcsi szempontból sem nem jó, sem nem rossz. Egyszerűen csak van. Hasznos azonban, ha tudjuk, hogy egészen sajátos, jól körülírható figyelem vagyunk. Mintha a figyelmünknek egyenesen testi formája is lenne: csak az tud átjutni figyelmünk szűrőjén, ami illeszkedik a formájához.”
A kötet a trappista lelki mester tanításának foglalatát kínálja a szemlélődő bibliaolvasás és imádság témájában.
Basil Pennington (1931-2005) trappista szerzetes, lelki író, a „középpontba vezető ima (centering prayer)” ismert tanítója. A spencer-i Szent József monostorban Thomas Keating apáti szolgálata és vezetése alatt William Meninger mellett ő volt a kontemplatív ima újrafelfedezésének és mozgalommá válásának harmadik kiemelkedő alakja. Több, mint 80 könyvében a korai és középkori szerzetesi hagyományból merítve foglalkozik a lectio divinával és a szemlélődő imádsággal.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Basil Pennington |
| Megjelenés | 2026 |
| Terjedelem | 188 oldal |
| Kötészet | füles, kartonált |
| ISBN | 978-963-646-554-4 |
| Sorozat | Lectio Divina sorozat |
