Hasonló termékek
Boldogok vagytok…
Közelítések az evangéliumi boldogsághoz
Zsámolyok
A szemlélődő imádságról szóló egyes mai tanítások a Tanítóhivatal megnyilatkozásainak fényében
A fowleri hitfejlődés-elmélet értékelése és alkalmazási területei
A könyv mindenki számára hasznos lehet, aki szeretné mélyebben megérteni, miért jellemzi a hívő emberek hitét a bizonyosság vagy éppen a kétség, a lelkes rajongás vagy a túlzott szkepticizmus, a kritikus távolságtartás más hitektől vagy a párbeszédképesség az egészen más vallást követők felé.
A triumphus Asszíriában
E kötetben arra teszek kísérletet, hogy az Újasszír Birodalom (Kr. e. 911-612) idejéből fennmaradt diadalmenetek és egyéb győzelmi rituálék képi és írott forrásainak elemzésével rekonstrukcióját adjam az asszír triumphusnak. Az említett források által nyújtott kép szükségszerűen töredékes, s egy teljesebb kép megrajzolásához szükségesnek mutatkozik egyrészt a rítussorozat más kultúrákban megtalálható antropológiai párhuzamainak, másrészt a triumphusban szerepet játszó egyes rítuselemek más kontextusokban való megjelenésének számbavétele.
Dosztojevszkij szentjei
E könyv középpontjában Dosztojevszkij alkotóművészetének keresztény szempontú megközelítése áll: az író legjelentősebb regényei alapján az un. pozitív szépségű hősök valódi kontextusát tárja fel. A szerző az életművet a Krisztusról szóló regény megírásának egyetlen nagy kísérleteként értelmezi. E hőstípusok életműbeli fejlődését nyomon követve bontakozik ki az olvasó előtt a Dosztojevszkij által abszolútnak tartott pozitív szépség, a közvetlen Krisztus-kép.
Ökonómia és ökológia
Tanulmányok az ókori gazdaságtörténet és történeti földrajz köréből
Vér Ádám, assziriológus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Vallástudományi Központjának tudományos munkatársa, az Ókor folyóirat szerkesztője. A L'Harmattan Kiadónál legutóbb A megértés mint hivatás. Köszönő kötet Erdélyi Ágnes 70. születésnapjára című könyv társszerkesztője.
Új dalt énekeljetek
A keresztény hivatás
A ma is keresett előadó, népszerű prédikátor, a Domonkos-rend korábbi legfőbb elöljárója ebben a sok nyelvre lefordított, bestsellerré vált könyvében olyan előadások, levelek, prédikációk szövegét adja közre, amelyeknek fő címzettjei szerzetesek.
Leírás
„Kell-e személyes tapasztalattal rendelkeznem valamiről, hogy tényleg azt mondhassam: emlékszem rá?” Ezzel a provokatív kérdéssel vezeti fel művét a szerző, melyben az emlékezés témájának biblikus, egzisztenciális tapasztalatába nyerhetünk bepillantást. S ki tudná ezt hitelesebben tolmácsolni, mint Varden püspök, egy kortárs szerzetes, aki maga is az emlékezésen keresztül jutott el a megtérésre, annak felismerésére, hogy akit keresett, az már mindig is az övé volt?
A hat fejezet mindegyike a Szentírásnak egy-egy emlékezésre indító mondatát járja körül két irányból: egyrészt a biblikus elemzés és a hittapasztalat nézőpontjából, másodsorban pedig mindegyik idézethez hozzákapcsol egy emberi sorsot, melyet gazdagon egészít ki irodalmi, művészeti példákkal. Ahogy halad majd az Olvasó, úgy tárul föl az emlékezés dinamikus folyamata, mely egységbe hoz múltat, jelent és jövőt, életet és halált, Istent és embert.
„Amikor az emlékezésről beszélünk, az identitásról beszélünk. Emlékezünk arra, amik voltunk, ami azzá tett, akik vagyunk. Ugyanakkor azzá válunk, amire emlékezünk. Emlékezésünk sohasem csupán a tapasztalat, legyen az sekély vagy mély. Ha bátrak vagyunk, felfedezzük, hogy az emlékezet több, mint a személyesen előhívható emlékek pocsolyája. Emlékezni, valóban emlékezni annyi, mint felvonni a horgonyt, és kivitorlázni a nyílt tengerre, mindazzal a kockázattal és ujjongással, amit ez tartogat.”
(Részlet az előszóból).
Erik Varden (1974–) norvég trappista szerzetes, püspök, blogger. Fiatalkori megtérése után hosszú ideig a Cambridge-i Egyetemen tanult teológiát. 2002-ben belépett az angliai Mount Saint Bernard Apátságba, melynek később elöljárója lett. 2019-ben Ferenc pápa a norvégiai Trodheim püspökévé nevezte ki. Manapság világszerte keresett előadó, lelkiségi író. Beszédstílusában nagy elevenséggel fonódnak egybe a liturgia, irodalom, zene- és filmművészet elemei a teológiai kérdésfeltevésekkel, amelyeket gyakran személyes tapasztalatokkal tesz életközelivé. Jelen könyve az első magyar nyelven megjelenő önálló kötete. Rövidebb elmékedései olvashatók továbbá a Vigilia (2023/9) és a Sapientiana (2023/1) hasábjain. Ezenkívül heti rendszerességgel osztja meg léttöprengéseit, keresztény útkeresését saját blogján, melynek címe:
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Erik Varden |
Megjelenés | 2023 |
Terjedelem | 162 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 978-963-646-058-7 |
Sorozat | Lectio Divina |