Hogyan vált az idők folyamán az ember bioszféra-átalakító tevékenysége olyan hatalmas mértékűvé, mint amilyen napjainkban? Miként érhetnénk el azokat a viselkedési változásokat, amelyek nyomán környezeti problémáink enyhülnének? Hogyan mérsékelhetnénk a környezeti problémák közvetlen kiváltó okait?

Az ökológiai fenntarthatóság szempontjainak megfelelő kezdeményezések a társadalmi-gazdasági fenntarthatóság feltételeinek híján nem gyakorolnak környezetükre vonzerőt, a résztvevőktől aránytalanul nagy áldozatot követelnek, fennmaradásuk is kétséges. A falvak újjáélesztéséhez, a környezetbarát fejlesztésekhez szükséges feltételek nem adottak, de nem is elérhetetlenek, a kibontakozás egyik legfőbb akadálya az együttműködés hiánya.

Jól tudjuk, hogy a magyar társadalom csak akkor lesz képes sikeres válaszokat adni a 21. század globális kihívásaira, ha széles körben is polgárjogot nyer a fenntarthatóság szemlélete, az élhető természeti és társadalmi környezet megóvásának közös felelőssége. A fenntarthatóságot célként kitűző komplex nevelési munkában kiemelt szerepet játszik az iskola, amelynek – többek között – közvetítenie kell ezt a közös felelősséget a felnövekvő nemzedékek számára.

A tudományos és technikai haladás történelmileg szükségszerű diadalába vetett hit a huszadik század végére súlyos kétségeknek adta át a helyét. A természet legyőzése, a legyőzött természet kifosztása és elpusztítása szemlátomást nem járt az ember felszabadításával. Többé nem a fejlődés áldásaiba vetett bizalom igazolja tetteinket, hanem a beletörődés a dolgok menetének kikerülhetetlenségébe és megváltoztathatatlanságába. A kötet szerzője esszéjében a globalizáció és a napjainkban javában zajló ökológiai katasztrófa kérdéskörét járja körül.

1974 táján különös csapás híre rázta meg a világot. Egész erdők pusztultak el állva. A végtelenségig repedezett földön agonizáló állatok és tetemek hevertek szerteszét, legyőzve. Pierre Rabhi Burkina Fasóban, a Száhel-övezet déli részén vágott bele a sivatag visszahódításába. Évtizedes munkájáról szól ez az egyszerre kalandos és lírai életregény.

A fejlett gazdaságok anyagáramlása

A Magyarországon most első ízben közzétett részletes elemzés bepillantást nyújt az Olvasónak a fejlett ipari társadalom szükségleteinek kielégítését szolgáló anyagáramlások elemzési módszereibe és az OECD-országok e témakörben eddig megjelent összefoglaló vizsgálataiba. Nyilvánvaló, hogy egy kis, nyitott és viszonylag nyersanyagszegény ország számára fontos annak feltárása, hogy kevesebb és hatékonyagg anyag- és energiafelhasználással hosszabb távon miként alakítható ki egy versenyképesebb és a környezetet kevésbé terhelő gazdaság. E kötet azzal a szándékkal készült, hogy alapvetően az OECD-országok tapasztalatainak bemutatásával segítse a különböző közpolitikák, különösen a környezetpolitika hatékonyabb megalapozását.

A folyamatos gazdasági növekedés által teremtett össztársadalmi jólét mítoszáról mára bebizonyosodott, hogy tévút. Nem csak a társadalmi különbségeket növeli elviselhetetlen mértékűre, de ökológiai katasztrófával fenyegeti Földünket. A kötet a fenntartható gazdálkodás feltételeit mutatja be elvi oldalról; a vidéki gazdaságfejlesztés példáján keresztül pedig rámutat: a gyakorlatban is megvalósítható olyan modell, amely erőforrásait nem éli fel, mégis jólétet teremt. A hazai, fenntartható vidékfejlesztés stratégiájára és eszközeire tett javaslatok jelentős része nem csak Magyarországon, de a nemzetközi fejlesztésben is hasznos lehet.

Takács-Sánta András (1974) ökológus, az ELTE docense - a Társadalomtudományi Karon a humánökológia mesterszak igazgatója, a Természettudományi Karon a Környezettudományi Centrum munkatársa. A helyi ökoközösségeket segítő Kisközösségi Program szakmai vezetője. Korábbi könyve Bioszféra-átalakításunk nagy ugrásai címmel jelent meg a L'Harmattan Kiadónál.