Hasonló termékek
Hogyan üldözzünk egyházakat?
Kötetünkben a kommunista állambiztonsági szolgálatok egyik legfontosabb működési területével ismerkedhet meg az olvasó. A „Fehér Hollók” munkacsoport fiatal kutatói egy korábban „szigorúan titkos” belügyi tankönyv elemzésével mutatnak rá azokra a törekvésekre és módszerekre, amelyek a kommunista titkosszolgálatoknak a hazai egyházak elleni munkáját meghatározták.
A rendszerváltás igézetében
A XX. század utolsó harmadának meghatározó és egész Közép-Európa sorsát hosszú távra is befolyásoló eseménye az 198990-es rendszerváltozás, amely életünk szinte minden területén, így a sajtóban is, nagy változásokat hozott. Hogyan tükröződik mindez a hírlapíró, publicista Martin József (1944) munkásságában? erről szól ez a kötet, amely a szerzőnek az elmúlt negyedszázad folyamán készült írásaiból válogat.
A forradalom visszanéz
Sándor Iván könyve több nemzedékhez szól. Azokhoz is, akik még átélték az ötvenhatos forradalmat és szabadságharcot, és azokhoz a fiatalokhoz is, akik talán semmit sem tudnak róla.
A Kisfa galeri
Rend és káosz, bűn és bűnhődés, szerelem és gyűlölet, élet és halál: e fogalmak falainak rendre „biztosítókötél nélkül” ütköztek neki a könyv szereplői, és sokan nagy árat fizettek érte.
Rádiós történelem
Emlék(kép)ek – Konferenciabeszámolók
Konferenciabeszámolók – Véleménycikk az orosz–ukrán háborúról
Titkok - Képek - Nyolcvanas évek /The Secret Pictures of the Eighties
A mögöttünk hagyott évekről mindannyian őrzünk emlékeket. Időnként élményeinket fotográfiák elevenítik fel, amelyek származhatnak saját fotóalbumunkból, néha pedig más fényképészek munkásságának termékei.
A politika reprezentációja a kortárs könnyűzenében
A magyar viszonyok között a jelen kötet úttörő jellegű, mert nem csak hazai témákat dolgoz fel, és nem csak a szűkebben vett kortárs zenére fókuszál. A letűnt kor, a szocializmus világának kritikai értékelései mellett a félmúlt és a jelen számos zenei szubkultúrája.
Leírás
Sokan, sokszor, sokféle politikai szemszögből értékelték már 1956-ot. Kovács Marika visszaemlékezése annyiban különbözik ezektől, hogy – saját sorsába ágyazva – a magyar munkásosztály egy jobb világ megteremtéséért vívott, elszánt harcát mutatja be. Élete meghatározó élményéről, a munkástanácsok forradalmáról beszél, melynek megértését és bukásának okát fiatal lány korában elkötelezetten és kétségbeesetten kereste, míg végül Lev Davidovics Trockij írásaiban találta meg Franciaországban. A visszaemlékezés Párizsban íródott franciául, de tanulságul szolgálhat a mai nemzetközi munkásmozgalom számára is.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Kovács Marika, Liliane Fraysse |
Megjelenés | 2009 |
Terjedelem | 202 oldal |
ISBN | 978-2-296-09904-3 |