Hasonló termékek
Az álmok kalligráfiája
„Akkora volt ennek az asszonynak a kiábrándultsága, olyan rettenete és olyan elviselhetetlen a szerelmi csalódása, hogy minden valóságérzékelése elhagyta, amikor ráfeküdt azokra a használhatatlan síndarabokra?"
Ukulele jam
„Alen Mešković prózája (...) figyelemreméltó: mindvégig fenn tudja tartani a figyelmünket, a lelkesedésünket. Az a fajta szöveg ez, ami magával sodor: észre sem veszed, és hipp-hopp, már el is olvastad.”
Gere Ágnes, ekultura.hu
Az először 2011-ben megjelent Ukulele jam című regényt
9 nyelvre fordították le.
Vízművek
„Ez az ország, amely Valère és Antonine hazája, szüntelenül repedezik, mint a tölgyfa, amibe villám hasított.”
Mrs. Haroy, avagy a bálna emlékezete
„Luxemburgban, mondogatta bajszát simogatva, négy hónapig rossz idő van, nyolc hónapig meg az eső esik.”
Szomorú vasárnap
A Magyarországon írott Sombre Dimanche (Szomorú vasárnap) a tehetséges fiatal írónőknek járó Closerie des Lilas-díj, a Nevers város díja és a Prix du livre Inter a francia közszolgálati rádió díja után, 2013. június 18-án megkapta az Express című folyóirat olvasóinak díját.
A test fényei
Valère Novarina a mai francia színház meghatározó egyénisége. Enigmatikus alkotásai rendkívül izgalmas kérdésfeltevésekből, végtelen hosszú névlistán feltüntetett furcsa nevű alakok jövésmenéséből, kitalált tárgyakból és meglepő akciókból állnak. Folyamatosan az emberi létezés misztériumára kérdez rá. Az ürességre és a csendre, amelynek nekiütközünk, ennek az űrnek és csendnek a „kinyilatkoztatásával” válaszol – egy forrásvízként áradó, vibrálóan játékos nyelven.
Hazátlanok
Mark Collins regénye, a Hazátlanok egy olyan történetet mesél el, néhány hétköznapi, egyszerű ember sorsán keresztül, ami nekünk, magyaroknak különösen érdekes lehet, hiszen az 1956-os forradalom utóéletének egy eddig elhallgatott, szinte elfelejtett epizódjáról rántja le a leplet.
Köd
A Köd szerelmi története, a vágyakozás, álmodozás, megcsalás és megcsalatás története éppen úgy tartogat meglepetéseket, mint a regény szerkezete a Don Quijotéra jellemző betétnovellákkal, a számos elő- és utószóval, amelyből egyet - igencsak szokatlanul - a regény egyik szereplője írt, vagy az a fejezet, amelyben a főhős, az író képzelt alakja, találkozik és vitatkozik életről és halálról az őt megalkotó szerzővel.
Leírás
A Neugröschl Kávéházban ott ül a város minden eredeti figurája, talán mert a tulajdonos kedve szerint nyit és zár. Az események gyújtópontja Klara, a kisegítő pincérnő, akinek titokzatossága rabul ejti a férfiakat, és kifordítja őket önmagukból.
Amikor a feltaláló és széltoló Roth újabb ötlete fut zátonyra, új személyiség mögé rejtőzik.Mindeközben nem jön ki Klara lánya barátjával, egy kertésszel sem, aki ráadásul vegetáriánus. Ám jön a pálfordulás, Roth megtér a zöld gondola számára, Klarára és a Valentinre pedig csodálatos időszak köszönt, amit elkerülhetetlen csalódás követ, Klara pedig továbbáll, hogy Stanjic mellett keresse tovább a boldogságot. Stanjic nagyvárosi cowboy, aki Schubert-interpretációk felett mereng, lemezboltban dolgozik, és akinek hamar szembesülnie kell Klara állhatatlanságával. Klara következő állomása Lenau, az ásványgyűjtő, virágszakértő és egyetemes autodidakta, aki emellett egy bárban és a Wurlich zenekarban zongorázik.
Mindannyian a Neugröschl gyakori vendégei, és a végén mindannyian összetalálkoznak – de már Klara nélkül. Ám más közös is van bennük: önfejűek, az érdeklődési körük bizarr, a személyiségük pedig labilis.
VERENA ROSSBACHER (1979, Bludenz) osztrák író, drámaíró, jelenleg Berlinben él. Korábban Ausztriában és Svájcban lakott és dolgozott, tanulmányait Zürichben végezte filozófiát, germanisztikát és teológiát tanulva, majd a lipcsei Német Irodalmi Intézetben folytatta. Művei előbb folyóiratokban és antológiákban jelentek meg, drámáit több színház műsorra tűzte. A Sóvárgás sárkányra első regénye. 2009-ben megkapta az IBK alkotói díját, 2011-ben pedig a Märkische Kulturkonferenz alkotói ösztöndíját.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Verena Rossbacher |
| Megjelenés | 2013 |
| Terjedelem | 442 oldal |
| Kötészet | keménytáblás |
| ISBN | 9789632366661 |
| Fordító | Szijj Ferenc |
| Sorozat | Valahol Európában |
