Újabb tanulmányok a korai zsidóság irodalmáról

A Krisztus születése körüli időszak zsidóságának gazdag irodalmi öröksége – legyen az a mi szempontunkból , , kanonikus\" vagy , , biblián-kívüli\" – kiemelkedő fontosságú adatokkal szolgál a zsidó-keresztény kultúrkör szellemi formálódásáról az ókorban. E kötet néhány kisebb írást gyűjt egybe, amelyek azt tűzték ki célul, hogy a korai zsidóság irodalmának művészi vagy teológiai jellegzetességeit tárgyalják.

Az istentisztelet, a liturgia: kultusz, amely a szó eredeti értelmében "művel, alakít". Műveli a transzcendens és az immanens közötti kapcsolatot, művel a közösség személyköi kapsolatait, és végeredményben - ezekkel összefüggésben - műveli magát a kultuszban részt vevő egyént is. 
 

„A Bölcsesség könyve által kínált út nagy fontossággal bír számunkra, mai hívő emberek, különösen keresztények számára. A mi történelmi közegünkben nem kell újra felkínálni olyan normákat, amelyeknek alig van értelme napjainkban. A Bölcsesség könyve megvilágításában a Törvény inkább az üdvtörténet változó történelmi helyzetekben aktualizált egészét jelenti egy olyan jövőre tekintve, amely túlmutat minden jelenlegi lehetőségünkön, és abban a meggyőződésben, sőt, abban a hitben, hogy Isten bölcsessége jelen van minden teremtményben és minden emberben.”

Tanulmányok Xeravits Géza emlékére 50. születésnapja alkalmából

„A keresztény isteneszme lényegénél fogva a gyakorlatra vonatkozó eszme, s Isten nem gondolható el úgy, hogy ez az eszme ne sértse annak közvetlen érdekeit, aki elgondolására törekszik.” Ennek az új politikai teológiának a körébe vágó Metz-tanulmányokból és előadásokból ad átfogó válogatást a kötet.

A Héber Biblia/Ószövetség szöveg- és kánontörténete

A neves református lelkész-teológus, hebraista, Zsengellér József, a Károli Gáspár Református Egyetem bibliai teológiai és vallástörténeti tanszékének vezetője tekintélyes terjedelmű tanulmánykötetében arra vállalkozik, hogy kalauzolja olvasóját a Héber Biblia vagyis az Ószövetség keletkezésének forrásvidékén.

Az alábbi szövegek — természetükből következően — egyfajta sajátos, „kettős exegézis” tanúi: vallanak arról, ahogy a magyarázó megérti a Bibliát, de arról is árulkodnak, ahogy a Szent Szöveg magáévá teszi az Őt megérteni kívánót. E kötet ennélfogva sokkal inkább személyes és szubjektív, mint a Szentírás bármilyen szaktudományos megközelítése; s éppen az olvasónak a Szöveggel benső azonosulása az a kaland, amelyre meghív.