Kosár

- tanulmányok az örmény történelemről, történetírásról és emlékezetről

„Itt nincsen időmérték, itt nem érvényes az esztendő, és tíz év semmi; művésznek lenni azt jelenti: nem számolni és nem méricskélni; érni, mint érik a fa, mely nem sürgeti nedveit és bízvást dacol a tavasz viharával és nem latolgatja, hogy utóbb beköszönt-e a nyár. (...)”

A vállalkozás központi célja egy olyan művészetfilozófiai perspektíva kidolgozása, mely azt a meggyőződést hangsúlyozva, hogy a humánideológiák bukása után is lehetséges ember és művészet „egybegondolása”, hiszen – Helmuth Plessner alapvető felismerésére utalva – az ember méltóságának egyik forrása önnön nyitottságának esztétikai elsajátítása.

Az ​utóbbi évek társadalomtudományos vitáiban egyre nagyobb figyelmet kapott a térbeliség problémája, olyannyira, hogy néhányan már egyfajta térbeli fordulat kialakulásáról beszélnek. A kötet a szociológiai térelméletek értelmező rekonstruálására vállalkozik. A klasszikus és kortárs megközelítések is hasonló kérdésekkel szembesülnek: Miként zajlik a társadalmi viszonyok térbeli leképződése? Hogyan hatnak vissza az emberileg létrehozott térbeli formák a társadalmi világra? Milyen társadalmi képzeteket, reprezentációkat alkotnak az anyagi terekről? Hogyan élik meg a cselekvők a tereket? Miért van az, hogy a társadalmi csoportok más térbeliséget alkotnak maguknak? Mi az összefüggés a térbeliség és a csoportkohézió között?

A cigányság kultúrájának szépsége és eredetisége, cigány és nem-cigány együttélésének kölcsönösen gazdagító hatása plasztikusan mutatkozik meg az irodalom és a képzőművészet egymást inspiráló párhuzamosságában. A mese műfajának eszközei és fordulatai által szőtt cselekmény arra készteti az olvasót – és a leendő rajzfilm nézőjét –, hogy a cigány szereplőkkel azonosuljon.

Reményteli oktatás az általunk ismert világ végén

( Fordította: Stumpf-Biró Balázs )