Hasonló termékek
Őrjítő mandragóra
Bevezetés a politikai pszichiátriába
Könyvünk első megjelenésekor, 1989-ben más volt a közeg és az ellenállás. Hatalmas érdeklődés élt az emberekben minden iránt, ami évtizedeken át tiltott volt. Azzal a jóleső, egyben önfelmentő érzéssel engedték bevezetni magukat a politikai pszichiátriába, hogy mindannyiunkkal, így a velük szemben is elkövetett bűnök hiteles történeteit ismerhetik meg.
A bűn nyomában
A budapesti bűnözés társadalomtörténete 1896-1914
A könyv arra a kérdésre keresi a választ, hogy 1896 és 1914 között hogyan jelent meg a hivatalos jogi, rendőri, kriminológiai, valamint a társadalmi diskurzusban a modern nagyvárosi bűnözés kérdése. A statisztikusok már a 19–20. század fordulóján megkísérelték a bűnözés mutatóinak elemzését, s ekkor jött létre a bűnözéssel foglalkozó tudomány, a kriminológia is. A rendőrség bűnözőképét ugyanakkor egyértelműen a „rovott múltúak” koncepciója határozta meg.
Száz év tánc
Ez a kötet arra tesz kísérletet, hogy rekonstruálja e rendkívül szerteágazó táncművészeti folyamatot, s egyben bevezesse olvasóját a színpadi tánc közelmúltjának történetébe, amelynek során megszülettek a 20. század legfontosabb táncra vonatkozó kérdésfeltevése.
Életem
,,Duncan kisasszony...akinél szebben senki se táncolt ezen a világon..., nos, igen, Duncan kisasszony úgy gondolkodik, hogy a tánc mint művészet a test művészete, melyben a főszerep az izmoknak, a húsnak jut... Társa a zene.
"Állami titok"
Internáló- és kényszermunkatáborok Magyarországon 1945-1953
Tóth Géza volt a recski tábor legalacsonyabb embere; az egyetlen, aki az emeletes priccsek alsó traktusán egyenesen tudott ülni anélkül, hogy beverte volna a fejét. Korábban a Meteorológiai Intézet egyik vezetője volt. Internálását annak köszönhette, hogy az általa szerkesztett időjárás-előrejelzések egyike másnapra "lágy nyugati szellőket" ígért, majd a prognózis úgy folytatódott, hogy "a következő napokra északkelet felől" - azaz a Szovjetunió irányából - "fagyos légrétegek betörése várható".
Leírás
Tamara Karszavina visszaemlékezései nem csupán tánc-, hanem kultúrtörténeti szempontból is páratlan értéket képviselnek, hiszen egy mára tökéletesen elsüllyedt világról adnak érzékletes és átfogó képet. A balerina ugyanis ebben az emlékiratban részletesen felidézi a forradalom előtti cári balett utolsó korszakát,a Mariinszkij Színház legendás táncosainak, és a hozzá kapcsolódó iskola, a Színház utca nem kevésbé neves mestereinek és növendékeinek életét.
Karszavina azonban nemcsak a hagyományait szigorúan őrző cári iskola és társulat mindennapjait ismerte alaposan, hanem az Orosz Balettét (Ballets Russes) is, hiszen húsz éven át hűségesen kitartott az együttest összefogó Szergej Gyagilev mellett. Így vezető balerinaként olyan koreográfusok műveit inspirálta és keltette életre, mint a balettművészetet a 20. század elején gyökeresen átformáló Mihail Fokin, Leonyid Mjasszin, Vaclav Nizsinszkij és Broniszlava Nizsinszka.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Tamara Karszavina |
Megjelenés | 2010 |
Terjedelem | 320 oldal |
Kötészet | ragasztókötött, puhatáblás |
ISBN | 9789632362564 |
Fordító | Fuchs Lívia, Urbán Mária |
Sorozat | Tánctörténet sorozat |