A ​könyv a nagynevű francia szociológus és politikai filozófus egyik legismertebb munkája. Aron ebben foglalta össze a lehető legközérthetőbben demokráciaelméletét, valamint a modern totalitarizmus mibenlétére vonatkozó felfogását.

A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment.

A 20. századi ,,rendellenes egyének" eredete három fő történeti alak összekapcsolódásában lelhető fel: a szörnyek, akik áthágják mind a természettörvényeket, mind a társadalmi normákat; a javíthatatlanok, akiket a test idomításának új mechanizmusai vesznek kezelésbe; és a maszturbálók, akikkel szemben a 18. századdal kezdődően kampányt folytattak, a modern kiscsalád megfegyelmezése érdekében.

FARKAS MÁRIA ILDIKÓ egyetemi docens történelem, angol és japán szakon végzett az ELTE-n, majd történelemtudományból szerezte meg PhD fokozatát. A KRE BTK Keleti Nyelvek és Kultúrák szak oktatója, oktatási és kutatási területe a modern japán történelem, a japán-magyar kapcsolatok története, a japán kultúrtörténet és összehasonlító kultúratudomány.

A kötetben Montesquieu A törvények szelleméről védelme című vitairatának fordítását közöljük, valamint a Gondolataim címet viselő, a szerző életében kéziratban maradt gyűjteményből adunk közre egy tematikus válogatást.

A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.