A Dokumentumok a magyar politikai rendőrség történetéből című forráskiadvány-sorozat második kötete az Államvédelmi Osztály 1946 és 1948 közötti működésének tanulmányozásához szükséges legfontosabb dokumentumokat gyűjti egybe. Az olvasó tehát a második világháború magyarországi végóráiban életre hívott politikai rendészeti osztályokkal foglalkozó, 2009-ben napvilágot látott könyvünk folytatását tartja a kezében.

A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.

Tanulmányok és dokumentumok.

A ​lukácsi életmű sorsának óriási tétje van. Vajon életben marad-e egy olyan társadalom (legalább elméleti) lehetősége, amely nem egyszerűen jogi-politikai egyenlőségre, hanem a társadalmi-gazdasági egyenlőségre épül? E kötet olyan tanulmányokat és dokumentumokat közöl, amelyek filozófiailag-elméletileg a lukácsi alternatíva megalapozottságát bizonyítják.

Rend és káosz, bűn és bűnhődés, szerelem és gyűlölet, élet és halál: e fogalmak falainak rendre „biztosítókötél nélkül” ütköztek neki a könyv szereplői, és sokan nagy árat fizettek érte.

 

Célunk, hogy az olvasó megismerje a cigány kultúrát, hagyományokat, választ kapjon olyan kérdésekre, amelyeket lehet, hogy még meg sem fogalmazott magában. Megértse, hogy miért mulatnak hangosan a romák, hogy miért kell hintón vonulni az esküvőre, hogy miért öltözik egy hagyományőrző cigány feltűnően, miért visel hatalmas ékszereket, hogy a temetésen miért sírnak hangosan, és a kórházba miért mennek olyan sokan látogatóba, hogy miért maradhat ébren a gyerekük sokáig és miért játszhat az utcán látszólag felügyelet nélkül, és még tengernyi olyan jelenséget szeretnénk új megvilágításba helyezni, melyeknek igenis van ésszerű magyarázata, kulturális beágyazottsága. Ami legalább ugyanilyen fontos, hogy vajon minden romára ez a jellemző. Mi van azokkal, akik nem így viselkednek? Ők is cigányok? Vagy éppen fordítva: így viselkednek, de nem cigány származásúak. Mit és mennyire lehet általánosítani a cigányság kapcsán?

Ügynök-visszaemlékezések a Kádár-korszakból

A kötetben szereplő szövegek egyik fő értékét az adja, hogy elbeszélői helyzetükből adódóan hiteles forrássá válhatnak az állambiztonsági hálózat működéséről. A szerző a hálózat működése során keletkezett dokumentumokat - mindenekelőtt az ügynökjelentéseket vizsgálja, tehát azt a szövegvilágot, amit az ügynökök alkottak meg elbeszéléseikben.

Mi újat, vagy legalábbis mi mást tud mondani az irodalomtörténet és a poétikai elemzés a történelmi traumákról a történetíráshoz képest azokban az időkben, amikor a „sok” emlékezés, úgy tűnik, hiába próbál gátat vetni a feledésnek? Az Önéletírás és fikció között: történelmi történetek című kötet irodalmi művekben vizsgálja 20. századi magyar és európai történelmi traumák megjelenítését. A könyv első része Budapest 1944–1945-ös ostromáról és a vészkorszakról írt művekkel foglalkozik, közülük is azokkal, melyek a háború befejezését követő néhány évben születtek. E rész fejezetei írók és közemberek naplóit, illetve a közvetlenül a háború utáni időszakban írott és kiadott, ám mára némileg elfeledett műveit, Tersánszky Józsi Jenő regényeit, Déry Tibor elbeszéléseit, Karinthy Ferenc ostromtörténetét és Vas István verses-naplókötetét elemzik. A háború után kiadott, az ostromot feldolgozó regények többsége abban a hiszemben íródott, hogy képesek a történelmi eseményt új összefüggéseket feltárva megfogalmazni, ezáltal pedig hatni a történelem közösségi elgondolására. A kötet ostromregényelemzései éppen ezért azt kutatják, hogy milyen sajátos lehetőséget kínálnak a fikciók a történelmi traumák közbeszédben hatni képes értelmezéséhez, illetve milyen eszközökkel vesznek részt a történelmi esemény és az ahhoz kapcsolódó társadalmi felelősség egykori és mai megértéséhez. A kötet második része az összehasonlító irodalomtudomány kontextusában vizsgálja a 20. századi történelmi traumák irodalmi megjelenítéseit. Az egyes műértelmezések azt tanulmányozzák, hogy miként keveredik az önéletrajzi és a fikciós ábrázolásmód a II. világháború és a koncentrációs táborok, illetve a háború utáni a totalitárius társadalmi berendezkedések tapasztalatai által ihletett írásokban. Kertész Imre, Georges Perec, Patrick Modiano, Susan Suleiman, valamint Karátson Endre műveinek olvasatai a történelmi kataklizmákat különböző nyelvek és kultúrák eltérő perspektívájában szemlélik. Mindezt úgy, hogy figyelembe veszik az időbeli távolságot, mely az egykori eseményt a mindenkori jelentől elválasztja, így különös jelentőséget tulajdonítanak az emlékezés poétikai és politikai összefüggéseinek. A kötet írásai a múlt élővé tételének új lehetőségeit keresik, abban bízva, hogy történelem megelevenítése az olvasás esztétikai tapasztalatában képes kiteljesedni, s egyúttal alternatívát kínálni a történelmi igazság fogalmának politikai-ideológiai kisajátításaival szemben.