Leírás
Az Amerikai Egyesült Államok történetével foglalkozó hazai kutatások zömmel annak újabb, főként 20. századi korszakaira fókuszáltak. Ennek következtében az amerikai köztársaság korai, polgárháború (1861–1865) előtti története kevésbé ismert Magyarországon. Mindez a magyar-amerikai kapcsolatok korai történetére is igaz, az egyesült államokbeli történetírás történetére vonatkozóan pedig alig valami jelent meg magyarországi történész tollából. A kötet szerzőjének munkássága arra irányul, hogy pótolja ezeket a hiányosságokat, s az említett három terület vonatkozásában új, korszerű ismeretekhez juttassa a hazai olvasóközönséget. Jelen kötetünk az utóbbi tizenöt év ilyen irányú vizsgálódásainak eredményeit tartalmazza.
Lévai Csaba (Debrecen, 1964), történész szociológus. 1988-ban végzett a KLTE Bölcsészettudományi Karán Debrecenben, majd az ELTE-n szerzett szociológus diplomát 1992-ben. 1991 óta a KLTE, majd a Debreceni Egyetem Történelmi Intézetének munkatársa, jelenleg egyetemi docens, az Egyetemes Történeti Tanszék vezetője. Az amerikai forradalom politikaelméleti írásaiból szöveggyűjteményt állított össze (1997), az amerikai forradalom eszmetörténeti hátteréről írott monográfiája pedig 2003-ban jelent meg. Fontosabb tanulmányai hat ország magyar és angol nyelvű folyóirataiban és tanulmányköteteiben láttak napvilágot.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | Lévai Csaba |
Megjelenés | 2003 |
Terjedelem | 414 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9789639457263 |