Amikor ​a tizennyolcadik század második felétől Londonban és Párizsban az új műalkotásokat nyilvános kiállításokon kezdték közszemlére tenni, a művész új típusa született meg a kiállító művész. Ez a könyv a modern művészek történetét vizsgálja, akik új kapcsolatokat alakítottak ki az intézményes keretek között kiállított művészettel, és ezzel alapvető átalakulásokat indítottak el a művészet definíciójának, a művész önképének, problémáinak és társadalmi státusának vonatkozásában. Oskar Bätschmann bemutatja, hogyan született meg a modern művész alakja John Singleton Copley és Benjamin West kezdeményezései nyomán, és vált a huszadik század művészcsillagainak, Joseph Beuysnek és Andy Warholnak az esetében maga is teljes jogú kiállítási tárggyá.

Az emancipáció szociológiájának vázlata

Az embert rosszra csábító kísértés mibenléte mint kérdés már a Szentírás első lapjain felbukkan. Az Egyiptomban megjelenő korai szerzetesség sivatagi atyái, akik „mindentől távol mégis mindennel harmonikus egységben” éltek, az emberi lélek mélységeire való érzékenységgel írják le a kísértéssel járó belső folyamatokat. A démonok által sugallt gonosz gondolatok „specialistája”, pontuszi Evagriosz, a 4. századi sivatag egyik legjelentősebb szerzetesírója. Tanítása meghatározó a keleti és a nyugati lelkiség történetében. A jelen kötet négy rövid művének fordítását tartalmazza bevezetővel és jegyzetekkel.

Ezek az írások a Nyugatot hitünk alapvető kérügmájára emlékeztetik, s teszik mindezt saját problémáinak nyelvén, erős, de egyszerű líraisággal hangsúlyozva Krisztus győzelmét a pokol és a halál (minden formája) fölött. Az Egyházat a feltámadás szentségeként láttatják, melyben a halál birodalma a bennünket itt és most élő lénnyé tevő Lehelet birodalmává változik.

Boldog Elréd vagy Aelred (1109-1167) ciszterci szerzetes, az angliai Rievaulx apátja, Szent Bernát kortársa és barátja. A Krisztus emberségét, az emberi érzelmeket, szeretetet és barátságot középpontba állító művei a középkori szerzetesi irodalom egyik kiemelkedő alakjává avatják.

Axel Honneth a Frankfurti Iskola harmadik generációjának legprominensebb képviselője: 1996 óta Habermas utódjaként a Frankfurti Egyetem professzora, 2001-től a frankfurti Társadalomkutatási Intézet megbízott igazgatója. A Harc az elismerésért című könyve (1992) új fejezetet nyitott a Frankfurti Iskola és a kritikai elmélet történetében.

A könyv két előadást tartalmaz, melyek azt a kérdést járják körül, hogy vajon léteznek-e lator államok, és ha nem (vagy ha igen), annak milyen jogi-elméleti-gyakorlati feltételei és következményei vannak. Ma, az Iszlám Állam nevű terrorállam fenyegetése idején ez a kérdés különös hangsúlyt kap.