Hasonló termékek
Kuhn és a relativizmus
Létezik-e valamilyen korokon és kultúrákon átívelő racionalitás? Ez jellemzi és vezérli-e a tudományos megismerést? Van-e valamiféle „józan ész”, közös emberi ésszerűség, amelynek ítélőszéke előtt a sokféle megközelítésből kibontakozhat az igazság és megteremthető a tények közös világa?
Politika és diskurzus
Szabó Márton politikafilozófiai invenciója
Perlekedő rokonok: Analitikus filozófia és fenomenológia.
A 20. század elején a filozófia két ágra, az analitikus és a kontinentális filozófiára szakadt. E két filozófia azóta saját problémái mentén fejlődik, és sajnálatos tény, hogy lényegében nem reflektálnak egymás eredményeire. A kötetben levő tanulmányok egy része az analitikus és kontinentális filozófia (különösen a fenomenológia) viszonyával foglalkozik, a köztük levő párbeszéd lehetőségeit keresve. Másik részük bizonyos elmefilozófiai problémákról, illetve az analitikus filozófia és analitikus filozófiatörténet módszeréről szól.
Az árnyjátékos
Sören Kierkegaard irodalomtörténet, eszmetörténet és hatástörténet metszéspontjain
„Az "árnyjáték" igencsak kedvelt műfaja volt Kierkegaard-nak. Nemcsak Tivoliban – Koppenhága tarka, dinamikusan fejlődő szórakoztatónegyedében – csodálhatta meg ennek különféle változatait, optikai játékosságát és különös „mimézisét”, de vásári arcélfestőktől, papírkivágás-készítőktől kezdődően a színházban felbukkanó „sziluettekig” szemlélhette a „Schattenspiel” megannyi fajtáját és sajátosságát.
Leírás
Idézet a főműből: "Egy áldozat nem bizonyíthatja, hogy sérelmet szenvedett. Egy panaszos olyan valaki, aki kárt szenvedett, de rendelkezik az eszközökkel, hogy ezt bizonyítsa. Áldozattá akkor válik, ha elveszti ezeket az eszközöket." Vannak tehát "esetek", amikor nem jogvita, hanem viszály keletkezik (amikor "a panaszos meg van fosztva az érvelési eszközöktől, és ennélfogva áldozattá válik"). "Viszály esete két fél között akkor lesz, - mondja Lyotard - amikor az őket szembeállító konfliktus megoldása az egyikük idiómájában történik, noha a sérelem, amitől a másik szenved, nem fejeződik ki ebben az idiómában."
Ebben az értelemben mindnyájan áldozatok vagyunk, vagy lehetünk. Lyotard hosszan sorolja a könyvben a múlt és a jelen (olykor a történelem kirívó) példáit. És mégis ... ha a nyelvet nem egyszerűen csak "információk kommunikációjának" tekintjük, akkor a viszálynak is lehetnek megoldásai. Mert: "a viszálynak igazságot szolgáltatni annyi, mint hogy új címzetteket, új feladókat, új jelentéseket, új referenseket létesíteni, hogy a sérelemnek alkalma legyen kifejeződni, és hogy a panaszos ne legyen már áldozat. Ez a mondatok új képzési és összekapcsolási szabályait követeli."
Persze, "sokat kell keresni, hogy megtaláljuk az új képzési és összekapcsolási szabályait a mondatoknak, amelyek képesek kifejezni a viszályt, amit az érzés árul el, ha nem akarjuk azt, hogy ez a viszály rögtön egy jogvitává legyen eltussolva... ." De a feladat nem lehetetlen, mert, mint Lyotard fogalmaz: "Egy irodalomnak, egy filozófiának, talán egy politikának tétje az, hogy tanúskodjon a viszályokról, nyelvszokásokat találva a számukra."
JEAN-FRANÇOIS LYOTARD (1925-1998) főként a posztmodern fogalmának kritikai használatáról ismert francia filozófus. Sokrétű életműve nehezen osztályozható. Leginkább fajsúlyos művei a témáikat általában a nyelvfilozófia, gazdaságtan, ismeretelmélet, tudományfilozófia, sőt, az irodalmi kritika és az összehasonlító irodalomtudomány területéről veszik.
Paraméterek
| Szerzők(vesszővel elválasztva) | Jean-François Lyotard |
| Megjelenés | 2019 |
| Terjedelem | 245 oldal |
| Kötészet | kartonált |
| ISBN | 9789634144908 |
| Fordító | Dékány András |
| Sorozat | Rezonőr sorozat |