A kötetben egy olyan kornak, a Felvilágosodás korának filozófiája szólal meg, amelyben politika, filozófia és esztétika még nem különültek el egymástól szigorúan, hanem termékeny kölcsönhatásban álltak. Maga Denis Diderot (1713-1784), akit itthon elsősorban az Enciklopédia szerkesztőjeként és szerzőjeként ismerünk, a korszak egyik intellektuális fejedelme, és kivételes módon mindhárom területen maradandót alkotott.

Az értekezés azokat a folyamatok elemzi, amelyek a modern civilizáció kialakulása és elterjedése nyomán zajlottak le a XX. századi művészetfilozófiában. Az egyes fejezetek három nagy hatású gondolkodó – Ortega, Spengler és Walter Benjamin – életművének fényében vizsgálják a művészetfilozófia átalakulásának, a klasszikus esztétikai normák felbomlásának és eltűnésének társadalmi hátterét.

A morális felelősség metafizikája

A könyv egy sötét időben élő filozófus politikai filozófiájának rekonstruálására tesz kísérletet. Eric Voegelin \(1901-1985) volt az a politikai filozófus, aki a modernség válságát diagnosztizálva legfőbb céljának tekintette, hogy a politikatudományt megrendült helyzetéből helyreállítsa. Voegelin saját feladatának a válság leküzdését, a rend helyreállítását,a valóság és egyben a politikai visszaszerzését tekintette. Ezt a feladatot egyenértékűnek gondolta a politikatudomány megújításával. A megújuláshoz azonban Voegelin szerint nem előre, hanem vissza kell lépni, egészen a klasszikus politikai filozófia szemléletmódjáig.

Amikor ​a tizennyolcadik század második felétől Londonban és Párizsban az új műalkotásokat nyilvános kiállításokon kezdték közszemlére tenni, a művész új típusa született meg a kiállító művész. Ez a könyv a modern művészek történetét vizsgálja, akik új kapcsolatokat alakítottak ki az intézményes keretek között kiállított művészettel, és ezzel alapvető átalakulásokat indítottak el a művészet definíciójának, a művész önképének, problémáinak és társadalmi státusának vonatkozásában. Oskar Bätschmann bemutatja, hogyan született meg a modern művész alakja John Singleton Copley és Benjamin West kezdeményezései nyomán, és vált a huszadik század művészcsillagainak, Joseph Beuysnek és Andy Warholnak az esetében maga is teljes jogú kiállítási tárggyá.

A 20. századi ,,rendellenes egyének" eredete három fő történeti alak összekapcsolódásában lelhető fel: a szörnyek, akik áthágják mind a természettörvényeket, mind a társadalmi normákat; a javíthatatlanok, akiket a test idomításának új mechanizmusai vesznek kezelésbe; és a maszturbálók, akikkel szemben a 18. századdal kezdődően kampányt folytattak, a modern kiscsalád megfegyelmezése érdekében.

 Válogatás kortárs német esztétikai, médiaelméleti és művészettörténeti írásokból

"A kutató az, aki valamit keres, ami nincs a kezében, s törekszik valami után, ami azonban folyton eltűnik előle." 
(Georges Didi Hubermann) 
 

Eljátszottam ​a gondolattal, valójában mi történt, amikor Tobak Ferencné született Váczi Mária a ballószögi Beretvás tanyáról hetvenhárom
éves korában egy kis virágcsokrot rajzolt a nővérének írt levelére. Csupán csak kedvességből. Súgta ezt neki Valaki? Vagy mindig is vágya volt, hogy rajzoljon? Benne élt az a virágcsokor öröktől fogva…? Hogy egyszer majd elindítsa Váczi Máriát abból az ő kerek világából egy másik kerek világba. Övéitől az övéihez. Ballószögből Kaliforniába. És vissza, haza, a tanyára. A könyvet lapozgatva rájöttem, kalandos útján Mária megtalált valamit, ami már rég az övé. A teremtés vágyát és lehetőségét…(Schäffer Erzsébet)