A magyar művészgrafika kezdetei 1890–1914

A kötet a művészi grafika magyarországi meghonosodásának folyamatát vizsgálja, amelynek során önállósult és integrálódott a képzőművészeti struktúrákba, valamint technikáinak oktatása a hazai akadémiák tananyagává vált. 

 

Tóth Menyhért (1904-1980) festőművészt 1971-től ismertem és becsültem, tiszteltem. Utolsó alkotói évtizedében, festészete kiteljesedése időszakában gyakran lehettem együtt vele. Kiállításai előkészítésében (egynek a megrendezésében is) és műveinek a kecskeméti múzeumi gyűjteményezésében vettem részt a hagyatéka átvételéig. Emberi és művészeti jelenségként egyaránt nagy formátumúnak, kiemelkedő jelentőségűnek hittem első találkozásunk óta. 

Németh István immár több mint húsz éve publikál rendszeresen a Lege Artis Medicinae (LAM) orvostudományi folyóirat kulturális rovatában különböző képzőművészeti és kultúrtörténeti témákat érintő tanulmányokat, amelyeket lényegében egyetlen dolog köt össze: közvetve vagy közvetlenül mindegyiknek van valamilyen orvostörténeti vonatkozása. A most megjelenő kötetben ezek közül 22 tanulmány kapott helyet.

A tudományos ismeretterjesztő kategóriába sorolható írásművek alapvető célja nem korábban még sehol nem publikált, új kutatási eredmények közzététele, hanem hasznos és érdekes ismeretek, összefüggések, tények megosztása egy szélesebb olvasóközönséggel, tudományos igénnyel, de közérthető, élvezetes formában. Ezekre az adott tudományterület eredményeit összefoglaló s népszerűsítő munkákra ideális esetben valóban ráillik, hogy nem csupán tanítanak, de egyúttal szórakoztatnak is.

Ha Athén kortársi szemléletű múzeumok és dinamikus jelenkori művészet révén felvállalja mai élő kulturális identitását, akkor a British Museumból visszakövetelt ókori fríz dilemmája is másként jelenik majd meg. Nem az a fő kérdés ugyanis, hol vannak a Lord Elgin által elmozdított márványok, s hogy az antikvitás mai múzeumi pozicionálásából a globális hatalmi versenyben Athén mekkora szeletet tud kihasítani, hanem hogy kétezer-ötszáz éves múltba nézés helyett lesz-e ma újra olyan erős, egyetemes érvényű kortárs görög művészet, amelyre úgy tekint a világ, mint egykor és azóta is teljes joggal a Parthenónra.