Hasonló termékek
A képzőművészet mostohagyermeke
A magyar művészgrafika kezdetei 1890–1914
A kötet a művészi grafika magyarországi meghonosodásának folyamatát vizsgálja, amelynek során önállósult és integrálódott a képzőművészeti struktúrákba, valamint technikáinak oktatása a hazai akadémiák tananyagává vált.
Tóth Menyhért
Tóth Menyhért (1904-1980) festőművészt 1971-től ismertem és becsültem, tiszteltem. Utolsó alkotói évtizedében, festészete kiteljesedése időszakában gyakran lehettem együtt vele. Kiállításai előkészítésében (egynek a megrendezésében is) és műveinek a kecskeméti múzeumi gyűjteményezésében vettem részt a hagyatéka átvételéig. Emberi és művészeti jelenségként egyaránt nagy formátumúnak, kiemelkedő jelentőségűnek hittem első találkozásunk óta.
Műtárgyak a boncteremben
A tudományos ismeretterjesztő kategóriába sorolható írásművek alapvető célja nem korábban még sehol nem publikált, új kutatási eredmények közzététele, hanem hasznos és érdekes ismeretek, összefüggések, tények megosztása egy szélesebb olvasóközönséggel, tudományos igénnyel, de közérthető, élvezetes formában. Ezekre az adott tudományterület eredményeit összefoglaló s népszerűsítő munkákra ideális esetben valóban ráillik, hogy nem csupán tanítanak, de egyúttal szórakoztatnak is.
Múzeumánia
Ha Athén kortársi szemléletű múzeumok és dinamikus jelenkori művészet révén felvállalja mai élő kulturális identitását, akkor a British Museumból visszakövetelt ókori fríz dilemmája is másként jelenik majd meg. Nem az a fő kérdés ugyanis, hol vannak a Lord Elgin által elmozdított márványok, s hogy az antikvitás mai múzeumi pozicionálásából a globális hatalmi versenyben Athén mekkora szeletet tud kihasítani, hanem hogy kétezer-ötszáz éves múltba nézés helyett lesz-e ma újra olyan erős, egyetemes érvényű kortárs görög művészet, amelyre úgy tekint a világ, mint egykor és azóta is teljes joggal a Parthenónra.
Leírás
Így határozta meg a divat lényegét René König szociológus. Évszázadok óta lenézzük a divatot, haszontalannak, feleslegesnek tartva, pedig nagyon komoly része az emberiség történelmének. Mi a divat, milyen történelmi, gazdasági események, művészeti stílusok, filozófiák alakítják, ezt boncolgatja a modern viselettörténet tudomány, amelynek nemzetközileg elismert kutatója F. Dózsa Katalin. A kötetből megtudhatjuk, hogyan hatott az öltözködésünkre a kereszténység, vagy a nőemancipáció, mennyire pontosan lehet meghatározni egy-egy ruha születésének korát, és hogy mit árul el egykori tulajdonosáról.
A tanulmányok részletesen feldolgozzák az öltözködés alakulását a 16. századtól napjainkig, az emberi gondolkodás pl. a hagyományos zsidó öltözködés elhagyása, egy-egy műtárgy, pl. a Csele patakba fulladt II. Lajos király és felesége esküvői ruhái, vagy a 1920. században bekövetkezett szemléletváltozás szemszögéből.
A viselettörténet a mindennapi életbe nyújt betekintést. Aki belelapoz a kötetbe, többet tud meg elődeink gondolkodásáról, de saját magáról is.
Paraméterek
Szerzők(vesszővel elválasztva) | F. Dózsa Katalin |
Megjelenés | 2014 |
Terjedelem | 473 oldal |
Kötészet | ragasztott, puhatáblás |
ISBN | 9786155436024 |