A Freud és a felkelő nap országa nagy szakértelemmel mutatja be, hogy a pszichonalízis és az azt átvevő japán társadalomtudósok milyen hatással voltak a japán különlegességtudat kultuszára, a nihonjinron-ra. A könyvben a két szerző, Szummer Csaba és Indries Krisztián az eszmetörténeti hátteret, valamint a terepen folytatott kutatási eredményeket remekül ötvözve ábrázolja, hogy Nyugat és Kelet "egymás szemében tükröződve érthetik meg valójában önmagukat, míg ha saját értékrendjükhöz mérik a másik kultúráját, csupán görbetükröt tartanak egymásnak.

Mennyire ​szubjektív a tudás, objektív a tudomány? Karl Popper negyven éve járta körül neves művében (Test és elme) a fenti kérdések közül is
alapvetõen az elsõt.“Érdekes megfigyelni, hogy a legtöbb filozófus, bár nem mindegyik, csak a szubjektív értelemben vett tudást (…)tárgyalja. (…) És ha egyáltalán tárgyalják az objektív tudást,legtöbbjük abból a feltételezésbõl indul ki, hogy az objektív tudás teljesen megmagyarázható a szubjektív tudás fogalmával.”

A folyamatfilozófia klasszikusai: Hegel és Whitehead

Ha Hegel (1770-1831) a közfelfogás szerint az utolsó, akkor lehet, hogy Whitehead (1861-1947) a legutolsó nagy rendszeralkotója a filozófia történetének: mindketten az emberi tapasztalatterületekegészét átfogni törekvő, szisztematikus metafizikát dolgoztak ki.

Történetek cselekvő feldolgozása

Két jól elkülöníthető csoportja van azoknak, akiket „joyce-iánusoknak” nevezünk: a „belsősök” és a „külsősök”. A „belsősök” a szövegek eltökélt feltárására koncentrálnak, az utalások és a mutációk megszállottjai, és sok esetben még Heideggernél is Heideggerebbek a filológiai mélységek feltárásában – természetesen az alászállásban. Ismerek néhány elsőrangú „belsőst”, s nagy tisztelettel adózom nekik: ilyen a kaliforniai John Bishop és az antwerpeni Geert Lernout.

A könyv olyan radikális keresztény, vagy a kereszténységen töprengő gondolkodók, alkotók egy-egy kérdését mutatja be, akik az európai bölcseleti hagyománynak a görög hagyományoktól eltérő, más fókuszát teremtették meg. Ez részben az akadémiai filozofálással való szembehelyezkedésből, részben pedig e gondolkodók többségére jellemző keresztény hitükből ered. Közös bennük az, hogy a kereszténységhez intézett kérdésük magában rejt egy antifilozófiai hozzáállást, éspedig azáltal, hogy elfogadják azt a kihívást, amelyet Pál apostol a Korinthusiakhoz írt I. Levelében a kereszténység gondolkodási formájáról adott: a keresztről való tanítás őrültség a filozófus elme számára - illetve Pascallal szólva: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok istene. Az antifilozófus kifejezés Alain Badiou terminusára utal, aki Pál apostolt nevezte így. A szerzőnő kérdése ez: Vajon együtt tudunk-e még gondolkodni a nagy keresztény írókkal és alkotó egyéniségekkel, vajon megmozdítanak-e bennünk valamit azok az elementáris egzisztenciális kérdések, melyek foglalkoztatták őket a Bibliával folytatott beszélgetéseik során? Vajon van-e még a keresztény gondolkodásban elég élet ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot ezektől és persze más elődöktől.

Domingo Blanco Fernández könyvében a politikai filozófia alapjainak mélyebb megértésére törekszik, mint azt a szerző által kritikával érintett mai politológiai irányzatok egyáltalán érdemesnek gondolják.

Korábbi korokban a filozófusok a lét általános problémáit, a megismerés egyetemes törvényeit és az úgynevezett örök igazságokat igyekeztek feltárni, a modernitás kibontakozásával mindezt már a természettudományok szemléletére alapozták.