A kötet a gazdag hagyományokkal rendelkező hazai Szibéria-kutatást kívánja a posztkolonialista antropológia kritikai olvasatával gyarapítani. A szerző három évig élt Északkelet-Szibériában, terepmunkáját egy közép-jakutiai szaha (jakut), illetve egy kelet-jakutiai, evenkik lakta faluban végezte. A posztszovjet antropológia módszerei mentén a könyv a két falu társadalmát elsődlegesen abból a szempontból vizsgálja, hogy azok milyen pozíciót foglalnak el az oroszországi hatalmi viszonyok hálójában. Ezek a peremhelyzetű közösségek az orosz (és szovjet) állam jelenlétének elmúlt négy évszázada alatt nemcsak az állami újraelosztó rendszerek működésére szorultak rá, hanem olyan helyi vezetőkre is, akik személyes kapcsolataik révén különféle előnyöket tudtak és tudnak kijárni közösségük számára az állami bürokrácia különböző szintjein. A kollektivizálás, az államosítás, a falvasítás, majd a posztszovjet privatizáció folyamata arról tanúskodik, hogy az istállózó szarvasmarhatartásra épülő gazdálkodás, illetve a helyi állami intézmények működése nagymértékben múlik a helyi vezetők személyes képességein és kapcsolathálóján.

Szibéria kutatásakor tanulságos lehet túllépni azokon a kutatási és értelmezési kereteken, amelyeket a koloniális örökséget hordozó antropológia és néprajzkutatás teremtett meg a „történelem nélküli” népek számára, ezért a nemzetségek, törzsek és etnikumok Szibériában nagy hagyományokkal rendelkező és ma is bevett vizsgálata helyett a szerző azt vizsgálja, hogy milyen kölcsönhatás figyelhető meg a cári, a szovjet és a posztszovjet állam érdekei és a néprajzi tudás formálódása között. Emellett részletesen bemutatja a marginális helyzetű faluközösségekben különösen fontos informális viszonyok, vagyis a rokoni, szomszédi és baráti kapcsolatok működését, az információáramlás módját, a titok és a pletyka szerepét, illetve az erőszak és jogsértés helyi értelmezéseit. A könyv a társadalmi tőke „kötő” és „áthidaló” típusai mentén értelmezi e kapcsolatok dinamikáját, majd az emberi jellemvonások öröklésére vonatkozó elképzelések, illetve a közösségi értékelő beszéd elemzése alapján mutatja be a tekintélyszerzés módjait, végül pedig a bizalom megteremtésének és elvesztésének lehetőségeit a két faluközösségben.

A szerzőről:

Mészáros Csaba (1978) az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett mongolista és etnográfusi diplomát. 2011-ben ugyanitt doktorált, hallgatója volt a Mongóliai Állami Egyetemnek és a Jakutszki Állami Egyetemnek. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének tudományos munkatársa.