A könyv olyan radikális keresztény, vagy a kereszténységen töprengő gondolkodók, alkotók egy-egy kérdését mutatja be, akik az európai bölcseleti hagyománynak a görög hagyományoktól eltérő, más fókuszát teremtették meg. Ez részben az akadémiai filozofálással való szembehelyezkedésből, részben pedig e gondolkodók többségére jellemző keresztény hitükből ered. Közös bennük az, hogy a kereszténységhez intézett kérdésük magában rejt egy antifilozófiai hozzáállást, éspedig azáltal, hogy elfogadják azt a kihívást, amelyet Pál apostol a Korinthusiakhoz írt I. Levelében a kereszténység gondolkodási formájáról adott: a keresztről való tanítás őrültség a filozófus elme számára - illetve Pascallal szólva: Ábrahám, Izsák és Jákob Istene nem a filozófusok istene. Az antifilozófus kifejezés Alain Badiou terminusára utal, aki Pál apostolt nevezte így. A szerzőnő kérdése ez: Vajon együtt tudunk-e még gondolkodni a nagy keresztény írókkal és alkotó egyéniségekkel, vajon megmozdítanak-e bennünk valamit azok az elementáris egzisztenciális kérdések, melyek foglalkoztatták őket a Bibliával folytatott beszélgetéseik során? Vajon van-e még a keresztény gondolkodásban elég élet ahhoz, hogy átvegye a stafétabotot ezektől és persze más elődöktől.

Preimplantációs genetikai diagnosztika és az emberi méltóság elve a teológia kontextusában 

„A ​jelen kötet több okból is felkeltheti és lekötheti az olvasó figyelmét. Először is a Sapientia Főiskola Filozófia Tanszéke műhelyének újabb eseményébe enged bepillantást, másfelől a kortárs magyar filozófiai gondolkodás metszetét is nyújtja azáltal, hogy vitára hívja a velünk élő nemzedék néhány kiválóságát."

Az Eucharisztia alakítja és neveli a sensus fideliumot és jelentősen ösztönzi a hit megfelelő nyelvi kifejezési formáinak a megalkotását és pontosítását, mivel a hívek leginkább a liturgia keretében fogadják be a püspökök és a zsinatok tanítását. Már a korai keresztény időktől kezdve, az Eucharisztia adta a keretet az egyházi tanítás formába öntéséhez, mert kivételes helye a hit titkával való találkozásnak és a misztérium ünneplésének, valamint a helyi egyházi közösségek szentmiséin elnöklő püspökök ugyanazok voltak, akik alkalmanként zsinatokra jöttek össze, hogy döntsenek a legmegfelelőbb nyelvi és tanbeli kifejezésformákról: lex orandi, lex credendi.